Hiába járt a munkaszerződésük alapján az extra pénz a fejeseknek, a miniszterelnöki kérésnek a legtöbben nem tudtak vagy mertek ellenállni, és visszautalták a millióikat, de sokan részletfizetési lehetőséget kértek a cégüktől, hogy apránként törleszthessenek.
Az állami társaságoknál dolgozók 89 százaléka reagált egyösszegű visszafizetéssel, részletfizetési megállapodás megkötésével vagy részletfizetési kérelem beadásával. Az első számú vezetők körében még kedvezőbb az arány, közel 95 százalékuk valamilyen formában intézkedett a visszafizetés teljesítéséről, felük egy összegben utalt - válaszolt a Blikk kérdésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Azonban a lap hiába kérdezte, a minisztérium nem árulta el, hogy hány százmillió prémiumot fizettek vissza az állami cégvezetők és vezető munkatársaik, és azt sem, hogy hányan tettek eleget a kormányzati kérésnek és hányan tagadták meg ezt.
Így csak becsülni lehet, hogy mennyi pénzt fizettek vissza összesen: a Blikk számításai szerint ez akár az egy-két milliárd forintot is elérheti, mivel csak a kiemelt állami vállalatoknál 2,6 milliárd prémiumot fizettek ki 2012-ben. Bár a tavalyi évről kérésük ellenére sem adott a kormány hasonló összegzést, információik szerint nem csökkentek a prémiumok.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat