Az MTI beszámolója szerint Narcisa Milian nagyszebeni meteorológus elmondta, hogy 45 éve végeznek méréseket a Fogarasi-havasokban levő Bilea-tónál, amely több mint 2000 méter magasan fekszik, de még soha nem mértek ilyen meleget január elején.
Január 1-jén plusz 6,5 Celsius-fok volt nappal, de éjszaka sem hűlt le a hőmérséklet plusz 4,8 fok alá. Az év második napján is nappal 8,3 fokot mértek, majd éjszaka 3,4-et. Hozzátette: a január 1-jei hőmérséklet két fokkal, a 2-i több mint három fokkal haladta meg az eddigi melegrekordot.
Soha nem volt ennyire vékony jég január elején
Szerdán a hóréteg vastagsága mindössze 26 centiméter volt, soha ennyire vékony január elején. A történelmi mélypont az 1990 elején feljegyzett 30 centiméteres hótakaró volt. A meteorológusok szerint keddtől lehűlt az idő, így több melegrekordot nem jegyeztek fel, és közölték, hogy a következő napokban ismét fog havazni.
A Fogarasi-havasokban található Bilea-tó népszerű turisztikai hely, ott szokták megépíteni nagy jégtömbökből az úgynevezett jégszállodát, amely az idén karácsony előtt kezdte meg működését mintegy tíz szobával. 2020-ban azonban már előfordult, hogy a szokatlanul enyhe téli időjárás miatt nem tudták megépíteni a jéghotelt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Több országot érintő áramszünet miatt nem járnak a vonatok, és a repülők sem szállnak fel

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten
