Az információ valótlan, ugyanis a jogszabályi környezet változása egyelőre csupán megalapozza az elektronikus állatorvosi vények jövőbeli bevezetését - hívja fel a figyelmet a hatóság.
Az álhír alapja az lehet, hogy 2020. augusztus 1-től hatályba lép az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008 évi XLVI. törvény (Éltv.) módosítása, amely változtat az állatorvosi vény jelenlegi definícióján, ezáltal megnyitja az utat az elektronikus vények rendszerének majdani bevezetéséhez.
Kapcsolódó
E törvény alkalmazásában az állatorvosi vény állatorvosi képesítéssel rendelkező személy által kiadott, állatgyógyászati készítmény rendelésére vonatkozó, papíralapú vagy elektronikus vény, vagy megrendelő. A közeljövőben módosuló, az állatgyógyászati termékekről szóló 128/2009. (X. 6.) FVM rendeletben ugyancsak megjelenik majd az elektronikus vény fogalma.
A változások egyelőre csak elméleti jellegűek! Az, hogy a jogszabályokban foglalt változtatások mikor jelennek majd meg a mindennapi gyakorlatban, azaz mikor állnak rendelkezésre a gyakorlati feltételek az állatgyógyszerek elektronikus vény alapján történő kiszolgálására, egyelőre nem tudható.
Az állatgyógyászati készítmények rendelésére vonatkozó hagyományos vények szeptemberig elektronikus úton (pl. okostelefonon) is bemutathatók az állatpatikákban. A könnyítés nem vonatkozik a kábítószerként kezelendő állatgyógyászati készítményekre és az antibiotikumokra.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat