A szocialista párt szóvivője azt mondta: a Fidesz érdeke a tíz évvel ezelőtti Zuschlag-ügy felmelegítése. Szerinte ezt támasztja alá, hogy a szabálytalanul felhasznált pályázati pénzek miatt hat évre ítélt, a börtönből tavaly szabadult egykori MSZP-s képviselővel G. Fodor Gábor, a több száz millió forintos állami megrendeléshez jutó Századvég igazgatója készített interjút a Napi Gazdaságnak.
Budai Bernadett hozzátette: lehet, hogy Zuschlag János a jövő héten megjelenő könyvét szeretné reklámozni.
Zuschlag János a pénteken közölt interjúban azt mondta, ötvenmillió forintot kapott a szocialista párttól, hogy 2006-ban lépjen vissza a képviselőjelöltségtől. Azt állította, a visszalépésről Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szilvásy György vezető szocialista politikusokkal állapodott meg. "A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő" - jelentette ki.
A szocialista párt szóvivője erre reagálva azt mondta: Zuschlag János egyetlen szava sem igaz. Arra a kérdésre, beperelik-e Zuschlagot, Budai Bernadett úgy válaszolt: ezt a hírbe hozott politikusoknak kell mérlegelniük.
A szóvivő többször hangsúlyozta: az interjú időzítése nem véletlen, a Fidesz nem akar arról beszélni, mi van ma Magyarországon, ezért próbál olyan "lejárt szavatosságú" ügyeket elővenni, mint az őszödi beszéd és a Zuschlag-ügy, és elterelni a figyelmet az ország állapotáról. Szerinte azonban ez nem fog menni.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék