A tavaly átmenetileg megemelkedett államadósság-arány sokkal kisebb mértékben fogja vissza a kilábalást, mint 12 évvel ezelőtt. Ez annak köszönhető, hogy sokkal kisebb a magyar állam kamatterhe, mint 2010-ben, kisebb a külföldi kitettség, ami nagyon lényeges szempont például az államadósság hitelminősítői elbírálásakor - mondta el Pleschinger Gyula MT-tag a portálnak.
A koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére, a gazdaság működőképességének megőrzésére jelentős összegeket kellett a költségvetésnek költeni, így a magyar államadósság 2020 végére szinte pontosan ugyanarra a szintre emelkedett, mint ahol 12 évvel ezelőtt volt.
Kapcsolódó
Ennek finanszírozása azonban kisebb terhet jelent a költségvetés számára, mint 2010-ben. Akkor ugyanis az adósság kamatterhe a GDP 4,1 százalékát tette ki. Ezzel szemben 2019-ben a 65 százalékos államadósság kamatterhe a GDP 2,1 százalékának felelt meg, a tavalyi év végén mért 81-82 százalékos adósságteher éves kamatvonzata pedig alig valamivel jelent nagyobb terhet, mintegy a bruttó hazai termék 2,3 százaléka. Ráadásul ez a következő években - a növekvő GDP és a lejáró adósság alacsonyabb kamatokon történő megújítása miatt - várhatóan csökken - fogalmazott a közgazdász.
Valamennyi nagy hitelminősítő a GDP arányos államadósság mellett - ezt az adatot is kiemelten figyeli, ezért javíthatta például a Moody's szeptemberben a felminősítés esélyét - az államadósság emelkedése ellenére.
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora