„Kihívásokkal teli időszakban készült a jelentés, de olyan jelentés készült ami kiállja az idők próbáját” – mondta az MNB szeptemberi inflációs jelentésének bemutatásakor Balatoni András, a jegybank szakértője.
Az MNB egy várakozásokat meghaladó, 125 bázispontos kamatemeléssel szeptemberben 13 százalékra állította az alapkamatot. Egyben azt is közölte, hogy a kamatemelésnek vége, de a szigor fennmarad.
Ezt tükrözi a csütörtöki egyhetes betéti tender, ennek az eszköznek is 13 százalék a kamata.
Később minden jobb lesz
„Orrnehéz inflációs emelkedést vár a fogyasztói árindexben az MNB, vagyis a szeptemberi adat lesz kiugró, utána egy lassuló ütemre van kilátás” – mondta Balatoni. Augusztusban 15,6 százalékos inflációs rátát mért a Központi Statisztikai Hivatal, az MNB idén és jövőre is 14 százalékos, vagy azt meghaladó tetőzéssel számol.
Balatoni elmondása szerint viszont 2023-ban látványosan felgyorsul a dezinflációs hatás, úgyhogy 2024-ben ismét a célsávba kerülhet a drágulási ütem.
Jelentős lassulás várható a magyar gazdaságban
– derül ki a heti adatokból felvázolt jegybanki pályából.
Ugyan a jegybank is azzal számol, hogy visszaesik a magyar gazdaság növekedése, viszont szerintük áthidalható a helyzet. Az MNB úgy véli, beérkeznek az uniós források, amelyekről jelenleg is tárgyal és vitázik a kormány az Európai Bizottsággal a jogállamisági eljárás részeként. Időbeni átalakulást vár a jegybank: 2023-ban érkezhet nagyobb mennyiségben uniós pénz, vagyis annyi az eltérés, hogy ezekkel a forrásokkal később tud számolni a gazdaság.
Nem hiszik el
A jegybanki kamatemelés leállítását, illetve az ismételten egyéb csatornákra visszatérő jegybanki működés ötletét nem fogadták örömmel a befektetők.
Csütörtök reggelre az euróval szembeni 420-as szinteket is megugrott a forintárfolyam, miközben a dollár további brutális erősödéssel 435-re erősödött. Utóbbinak különösen az energetikai beszerzések szempontjából van kirívó jelentősége a magyar gazdaságra nézve.
Ezek alapján ugyan jelentős javulást vár mind a növekedésben és a folyó fizetési mérlegben is az MNB, ezt rövidtávon nem veszik készpénznek a piaci szereplők.
A forint töretlen gyengülésének számos oka van. Az MNB szerint ezek elsősorban nemzetköziek, a hazai politika hatásáról itt és itt értekeztünk részletsebben.
Jelenleg nagyban rontja a magyar gazdaság megítélését, hogy romló növekedési kilátások mellett nem tudja rendezni a kormány az Európai Unióval a vitát, aminek sikeres zárásával rendezni lehetne az uniós források beáramlásának kérdését.
Minden az élelmiszerről szól
„A bizalmi mutatók nagyot romlottak, jelenleg a bizalmi várakozások rosszabbak világgazdasági szinten mint a Covid-válság mélypontján voltak. Magyar fronton pedig kiugró, hogy Az élelmiszerek hozzájárulása a magyar inflációra nagyon magas” – mondta Balatoni. Sokkal magasabb, mint ami a régióban, vagy az Európában látott.
Ennek oka a hazai élelmiszeripar termelékenysége, illetve annak gyengesége. Kínálati, strukturális probléma van a hazai iparral, amire csak ráerősítenek a külföldi hatások – mondta az MNB igazgatója.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)