Elmaradt a várt repülőrajt: a magyar gazdaság 2025 első félévében jóval visszafogottabb teljesítményt nyújtott, mint amit korábban ...
Februárban 5,6 százalékon tetőzött az infláció, várhatóan a márciusi ennél kisebb lesz. A magas számot elsősorban az élelmiszerára ...
Egyre inkább elbizonytalanodtak idén az amerikai tőzsdék, a befektetők egyre idegesebben emésztik meg Trump viharos kormányzásának ...
A jegybank a legfrissebb inflációs jelentésében arra mutat rá, hogy az inflációkövető adóemeléssel még feljebb tolja a kormány az árakat, a helyzeten pedig a gyenge forint sem segít.
Szerző(k): Z. B.A várakozások szerint ma 6,5 százalékon tartja az irányadó kamatot a jegybank. A forint árfolyamán egyelőre a kivárás látszik, a délutáni közlemény hozhat izgalmakat.
Szerző(k): S. V.A Magyar Nemzeti Bank rontott inflációs várakozásain, idén 3,5 és 3,9 százalék között alakulhat az átlagos fogyasztóiár-emelkedés. 2025-ben és 2026-ban a jegybanki célérték alatt maradhat a mutató. „A háztartási lakásberuházások aránya emelkedni fog, de ez az egyetlen jó hír a beruházásokkal kapcsolatban” – mondta Balatoni András, az MNB Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.
Szerző(k): Horváth BalázsA némi meglepetésre ismét 4 százalék fölé pattanó infláció a forintnak jót tett, a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési terveit azonban könnyen lehet, hogy felülírta.
Szerző(k): S. V.