A közlemény emlékeztet, hogy az MNB alapítványainak jegybanki tisztségviselői tiszteletdíjukat nem veszik fel, hanem közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeteknek utalják át jótékony célokra. Az MNB vezetőinek vagyonnyilatkozata mindazokat a jövedelmeket és egyéb juttatásokat tartalmazza, amelyekből elkölthető jövedelem származott. Az alapítványi tiszteletdíjakból nem származott elkölthető jövedelem, ezáltal vagyongyarapodás sem - szögezi le a közlemény.
A tiszteletdíjakból ugyanakkor minden esetben maradéktalanul levonják és befizetik a közterheket az adóhatóság felé. A jegybanki vezetők a jogszabályokkal összhangban az adóbevallásaikban feltüntetik azokat a tiszteletdíjakat is, amelyeket közhasznú célokra fordítanak.
Az MNB a közleményben egyúttal visszautasítja azokat a pártpolitikai megnyilvánulásokat, miszerint a jegybanki vezetők alapítványi tisztségük révén vagyongyarapodásra tettek volna szert.
Az Együtt a Magyar Narancs cikkére utalva kedden közölte, hogy a párt vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Matolcsy György jegybankelnök ellen, mert nem szerepelteti vagyonnyilatkozatában az MNB két alapítványából származó, havi 1,2 millió forintot kitevő jövedelmét arra hivatkozva, hogy azt jótékony célra ajánlotta föl. A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) pedig azt közölte, hogy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Matolcsy György és Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke ellen.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól