A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) keddi ülésén a kormányzati oldalt Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára képviselte. A keddi egyeztetést követően Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke az MTI-nek elmondta, a munkaadók a gazdasági realitás talaján álló jövő évi minimálbér- és garantált bérminimum-emelésről tudnak megállapodni.
Az idei és jövő évet nézve a kormány előrejelzései alapján a két év alatt a GDP mintegy 3 százalékkal, a vállalatok termelékenysége 1,5 százalékkal csökken. A munkaadók 2021 január elsejétől 3 százalékos minimálbér- és ugyanekkora mértékű garantált bérminimum-emelésben hajlandók megegyezni, ezzel lehetne kompenzálni a kormány jövő évre jelzett inflációját. Jelezte, ha a munkáltatói járulék az év során csökkenne, abban partnerek lennének, hogy ez automatikusan további minimálbéremelést jelentsen.
Kapcsolódó
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke az MTI-nek elmondta, a keddi egyeztetésen a munkavállalói oldal tartotta a 6,5 százalékos béremelési javaslatát 2021. január elsejétől. Ugyanakkor kétlépcsős emelésben gondolkodnak, olyan konstrukcióban próbálnak megállapodni, amelynek lényege, hogy automatizmussal, úgynevezett bérindexálással korrigálják a minimálbért az infláció és az összevont bruttó hozzáadott érték növekedési mutatóival az év második felében visszamenőlegesen.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat