Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) elnöke elmondta: az árutermelő területek csökkenésével párhuzamosan az utóbbi években drasztikusan visszaesett a tavaszi árpa szaporító terület is. A jelenlegi - megközelítőleg - 1300 hektár a 2010-es évinek mindössze a 30 százaléka.
Az utóbbi években viszont megfigyelhető egy erősödő tendencia is. A tavaszi árpafajták egy bizonyos fajtakörének jelentős részét már ősszel elvetik, ezért egyelőre csak találgatni lehet a tényleges tavaszi vetés nagyságát és vetőmagigényét - mutatott rá Takács Géza. Elmondása szerint az idei vetési kedvet befolyásolhatja a repceállományok telelése és a március közepi vetésidő időjárási helyzete. Nincs semmi arra utaló jel, amely a vetőmagbázist veszélyeztetné, így vetőmag hiánnyal nem kell számolnunk.
A VSZT információi szerint a tavaszi sörárpa pozíciója a következő években tovább gyengülhet - esetleg szinten marad - függetlenül attól, hogy ősszel, vagy tavasszal vetik el. Zab esetében a körülbelül 1200 hektárról, hektáronként 4,18 tonna átlagterméssel, 3400 tonna fémzárolt vetőmag készlettel számolhatnak a gazdálkodók. Amennyiben marad a tavalyi, rendkívül alacsony árutermő terület, úgy zab vetőmagból is bőséges ellátás várható. A tagságtól kapott információk szerint az ókészletek az előző évekhez hasonlóan minimálisak, a válaszadók jelentős többsége sem sörárpa, sem takarmányárpa tekintetében nem tapasztalt érdemi mozgást a piacon. A válaszok azt tükrözik, hogy tavaszi árpa és zab esetében is elegendőek lesznek a vetőmag készletek, és egyik növényfaj esetében sem számítanak minőségi gondokra.
A szervezet idén is közzéteszi a tavaszi árpa, valamint a tavaszi zab II. szaporulati fokú vetőmagjaira a tájékoztató árat, amely egységesen nettó 105 ezer forint tonnáként. Ez zsákban, csávázottan, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A vetőmag ár tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása. A szezon végi összesítések szerint az elmúlt évben egy tonna tavaszi árpa vetőmagért átlagosan 103 ezer forintot fizettek, egy tonna zab vetőmag pedig átlagosan 112 ezer forintba került.
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Különleges magánkönyvtár érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre
Pocsék év az olajpiacon, mégsem nyertek szinte semmit az autósok
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor