Augusztusban a tervek szerint három állami gyorsfogalmiút-fejlesztés zárul le, ennek örömére az 1 méterre vetÍtett költségek alapján rangsoroltuk a folyamatban lévő gyorsforgalmiút-beruházásokat
1. M35-ös sztráda I. ütem - 3,17 millió forint/méter
Várhatóan 2018. januárjában készül el az M35-ös autópálya első üteme, amely a 4-es és a 481-es utat köti majd össze 2x2 sávos úton. A szakasz 5,43 kilométeres lesz, és Debrecent és Ebest érintve halad majd. A beruházás összköltsége 17,2 milliárd forint. Méterenként így 3,17 millió forint lesz a kiadás, ezzel a rangsor első helyén áll ez a beruházás.
2. M85-ös - 3,1 millió forint/méter
A Sopronba való eljutást segíti elő a fejlesztés. Ennek keretében az M85-ös csornai elkerülő út második ütemét készítik, amely egy 2x2 sávos új nyomvonalat jelent. A teljes beruházás 13,8 milliárd forintba kerül ennyiért 4,45 kilométer út épül. Így az egy méterre jutó kiadás 3,1 millió forint. Az útépítés a tervek szerint 2018. áprilisában zárul. A beruházás magában foglal többek között 4 műtárgyat is.
2. M30-as - 2,57 millió forint/kilométer
Tornyosnémeti és a szlovák határ között épül egy 2x2 sávos út, amely a szlovák R4-es jelű úthoz kapcsolódik. A szakaszon lesz 1 különszintű csomópont, két körforgalom és egy öttámaszú híddal. Az 1704 méteres útszakasz 4,38 milliárd forintba kerül. Méterenként így 2,5 millió forintos beruházásról van szó. Az utat 2017. várhatóan decemberében adják át.

3. M35-ös - 2,3 millió forint/kilométer
Berettyóújfalunál kötik össze az M35-ös sztrádát a 481-es úttal. Több mint 20 kilométeres 2x2 sávos útszakasz épül, közel 47 milliárd forintból. Így a méterre vetített egységár 2,1 millió forintra jön ki. Az útszakaszon építenek többek között pihenőhelyet, leállósávot is. Az útszakasz a tervek szerint 2018. decemberében készül el.
4. M86-os - 1,97 millió forint/méter
Ez a szakasz Hegyfalut köti majd össze Csornával. A több mint 33 kilométeres 2x2 sávos útért 66 milliárd forintot kell fizetni, a méterenkénti költség így 2 millió alatt marad. Lesz rajta 31 darab műtárgy, 3 külön szintű csomópont, valamint 2 vadátjáró. Várhatóan 2016. őszén adják át. Ezt követően gyorsforgalmi úton lehet majd közlekedni Szombathelytől Győrig.
Csomópontok és zajvédőfal is lesz
Szerepel a folyamatban lévő munkálatok között további három beruházás, amelyek idén augusztusban zárulnak, de ezek nem útszakaszok. Átépítik az M0-ás és az M7-es törökbálinti találkozásánál a csomópontot közel 1,37 milliárd forintból. Az M7-es mellett, Érdnél jelzőlámpás csomópont készül 1,35 milliárd forintból. A hetedik fejlesztés keretében zajvédő fal az M7-es és az M6-os között 1,76 milliárd forintból.
Megjegyzés: A toplista pusztán az adott útszakaszra fordítandó kiadás és az útszakasz hossza alapján készült, a beruházások költségében látható eltérések a kapcsolódó építkezésekkel (leállósáv, műtárgyak, körforgalmak) is magyarázhatóak.
Ha tetszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat