A már bezárt tőzsdék közül a tokiói értéktőzsde irányadó Nikkei225 indexe 1,62 százalékkal, 21 665 pontra emelkedett, a részvények szélesebb körét felölelő Topix index pedig 1,18 százalék növekedéssel fejezte be a napot. A már szintén bezárt ausztrál tőzsde irányadó mutatója 0,52 százalékkal erősödött.
A csütörtöki alaphangot az adta meg, hogy az elmúlt napokhoz képest amerikai és kínai oldalról egyaránt némileg békülékenyebb kijelentések láttak napvilágot, ami alapján a befektetők most nagyobb esélyt látnak arra, hogy nem lesz "véresebb kereskedelmi háború".
Kapcsolódó
Csütörtökön zárva volt a tajvani, a hongkongi és a sanghaji tőzsde. (Ez alól Budapest sem tudta kihúzni magát.)
A reggel 8 órakor még nyitva tartó dél-koreai Kospi mutató 1,12 százalék, az indiai BSE Sensex 30 index pedig 1,22 százalék pluszban állt. A tokiói tőzsdezáráskor, reggel 8 órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 31 cent (0,46 százalék) emelkedéssel 68,33 dolláron állt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat