A kormány az idénymunkák megszűnése miatt télre átszervezi a közfoglalkoztatást - derül ki a Belügyminisztérium a Magyar Nemzet kérésére összeállított szakmai tájékoztató anyagából. A kormány vonatkozó kormányhatározata 2013. november 1-jétől 2014. április 30-ig 200 ezer fő egyidejű közfoglalkoztatását rendelte el. A szaktárca tájékoztatása szerint a feltételeket és a forrásokat biztosították, és már folyik a téli közfoglalkoztatás, amelynek keretében jelenleg több mint 206 ezer embernek van érvényes, támogatott közfoglalkoztatotti szerződése.
Mivel a fagy beálltával az idénymunkák, így például a mezőgazdasági betakarítások, illetve a kertészeti tevékenységek szünetelnek, és a közfoglalkoztatottak között sokan vannak olyanok, akik végzettség hiányában sem szakmunkára, sem betanított munkára nem alkalmazhatók, ezért a kormány úgy döntött, hogy december 1-jétől közülük százezren üljenek be az iskolapadba.
"A képzések március 31-ével zárulnak, vagyis tavasszal százezerrel több embernek lesz rá esélye, hogy tudásával, képzettségével elhelyezkedjen a nyílt munkaerőpiacon" - írja a Magyar Nemzet.
A lap azt is kiemeli a kormányzati anyagból, hogy a "közmunka ráadásul jóval kifizetődőbb is, mint a rendszeres szociális segély". Míg előbbi 75 500 és 96 800 forint között mozog, addig a segély legfeljebb 44 508 forint lehet, ráadásul erre egy családban csak egy személy jogosult - szól az érvelés.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani