Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI megkeresésére azt közölte: az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást. Az eljárásban egy gyanúsított van. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad - tette hozzá Gál Kristóf.
A Magyar Nemzet hétfői számában írt arról, hogy a múlt héten Welsz Tamás egykori üzlettársa és érdi szomszédja, Petrovics István kapott egy telefonhívást a Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI), az erőszakos bűncselekmények elleni osztályról, hogy gyanúsítottként kihallgatnák. Petrovics Istvánt rabosították, ujjnyomatot, DNS-mintát vettek tőle, majd meggyanúsították lőszerrel és lőfegyverrel való visszaéléssel, amit azonnal meg is panaszolt.
Azt írták: Welsz Tamás és Petrovics István 2008-tól ismerte egymást, üzlettársak, majd barátok is lettek. Welsz Tamás vállalkozó a halála előtti hetekben két dossziét adott át egy dobozban Petrovics Istvánnak azzal, hogy rejtse el a dobozt. A cikk szerint az egyik dossziéban Simon Gáborhoz, az MSZP egykori elnökhelyetteséhez kapcsolódó iratok voltak, egy XVIII. kerületi ingatlan-adásvétel papírjai, valamint egy soproni ingatlan iratai. A másik dossziéban jó néhány szocialista politikussal, illetve az MSZP üzleti köreivel kapcsolatos iratok voltak - olvasható a lapban.
A volt szocialista országgyűlési képviselőről, Simon Gáborról 2014. február elején derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitott számlát, amelyen szintén milliók van. A gyanú szerint Simon Gábor a hamis útlevéllel történő bankszámla-nyitáshoz szükséges iratokat saját kezűleg látta el "Gabriel D" névaláírással. Az ügyészség csaknem 100 millió forintos költségvetési csalással és ötrendbeli hamismagánokirat-felhasználás vétségével gyanúsította meg a volt képviselőt.
A Simon Gábor ügyével összefüggésbe hozott Welsz Tamás 2014 márciusában - miközben a rendőrök kihallgatásra vitték - meghalt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le