Welsz utoljára akkor tűnt fel a nyilvánosság előtt, amikor kiderült, hogy a hatóságok szerint a vagyonával részben elszámolni nem tudó Simon Gábor volt szocialista politikusnak valószínűleg ő készíttette azt a bissau-guineai útlevelet, amellyel számlát nyitottak a politikus nevére a Magnet Bankban - írta a lap.
Eközben Welsz másokkal is bissau-guineai útlevelekkel és rendszámokkal üzletelt. Ötvenezer euróért adta az úti okmányt, pár ezerért a rendszámot, amelynek használatával el lehetett kerülni a parkolási bírságot, és a súlyadót sem kellett megfizetni.
Halála napján, 2014. március 20-án Welsz Tamás teherautónyi iratot adott át a rendőrségnek. Az azóta eltelt bő két és fél évben át egymásnak tologatták az iratokat a hatóságok. A dokumentumokat lefoglaló Nemzeti Nyomozó Irodától előbb a NAV-hoz szállították át az iratokat, ott leltározták és rendszerezték, majd amikor végeztek, elvették tőlük az ügyet. A Legfőbb Ügyészség a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki a nyomozásra - olvasható Magyar Nemzetben.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok