A szerződéskötés egy közel másfél éve tartó egyeztetéssorozat, valamint hatósági vizsgálatok és jóváhagyások folyamatára tett pontot. A Metró Felújítási Projekt Igazgatóság egy éve ad tájékoztatást az alagútrekonstrukció kapcsán kialakult nehézségekről - közölte vasárnap a BKV.
Az ügy előzménye, hogy a M3 metróvonal alagútrekonstrukciójára mintegy 48 milliárd forint értékben kötött szerződést a BKV 2017. szeptember 4-én a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel. A középső vonalszakasz állomásainak elhúzódó felújítása miatt szükségessé vált az építési munkákra vonatkozó harmonizált ütemterv kialakítása, ezzel összefüggésben az alagútfelújításra szóló szerződés díjának és határidejének módosítása. Hónapokig tartó egyeztetések után 2020. december 21-én létrejött a szerződésmódosításra vonatkozó szándéknyilatkozat, melyben - a Kivitelező által eredetileg megállapított 18 milliárd forint helyett - legfeljebb 9,1 milliárd forint többletköltség + 5 % tartalékkeret elszámolásában állapodtak meg a szerződő felek. A megállapodás alapján az alagút teljes korszerűsítése 2021. január 11-én a középső szakaszon is elkezdődött.
A szerződésmódosításhoz az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárság Felügyeleti Főosztályának jóváhagyására volt szükség. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megállapította, hogy támogathatósági, elszámolhatósági, valamint műszaki szempontból a dokumentumok tartalma a felhívásban foglaltakkal és a támogatási szerződéssel meghatározott projektcéllal összhangban áll.
A Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárság Felügyeleti Főosztálya a szerződésmódosítást jogszerűnek minősítette. A Hatóságok azonban a szerződéses ár megemelését - IKOP hazai társfinanszírozás terhére mindösszesen - 6,2 milliárd forinttal fogadták el. A BKV Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. között létrejött szerződés mérföldkő abban a tekintetben, hogy az M3 metróvonal felújítása az európai uniós támogatás elszámolhatósági időszakán belül megvalósulhasson.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat