Egymásnak ellentmondó számokat közöl a központosított lombikkezelések eredményéről az Orbán-kormány. Legutóbb a szocialista Komjáthi Imre tett fel kérdést a témában, ám az arra adott válaszok a tervekkel, és az év elején közölt adatokkal sincsenek szinkronban – írja a Népszava.
Rétvári Bence azt válaszolta, hogy az elmúlt években csaknem duplájára nőtt a meddőségi kezelések száma, és emelkedett az ilyen eljárások segítségével született gyerekek száma is.
Számokat is közölt: 2018 előtt évente átlagosan 5000-5700 nő jutott hozzá a kezelésekhez, ez a szám azóta 10 ezerre nőtt. A meddőségi kezeléseknek köszönhetően 2018 előtt 1400-1450 gyerek született, tavaly már több, mint 2300.
Kapcsolódó
Az egészségbiztosító adatai szerint 2011 óta kétezer körül mozgott a lombikbébi születések száma évente. Egy korábbi jelentés szerint a korlátlan finanszírozás mellett akár 3500 gyermek is születhetne évente.
Ugyanakkor Vesztergom Dóra, az immár államosított rendszer, a Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője lapunknak tavaly decemberben azt mondta, hogy 2023-ban 2150 lombikbaba született Magyarországon, de 2028-ra ez a születésszám megduplázható.
Nem volt kapacitásbővítés
Noha Rétvári Bence válaszában azt írta, már most megduplázták a lombikbébi-kezelések számát az államosított intézetekben, ugyanakkor ez azért is lehetetlen, mert a meddőségi intézmények államosítása után semmilyen kapacitásbővítés nem történt, nincs orvos- továbbképzés és utánpótlás nevelés.
Ilyen körülmények között teljesen kizárt, hogy a már korábban csúcsra járatott magánintézetekben az államosítást követően most dupla annyi beteget lássanak el. Ha Rétvári Bence állítása igaz lenne, akkor feleolyan hatékonyan dolgoznak az állami intéztek, mint az államosítás előtt.
Évekkel ezelőtt Európa élmezőnyéhez tartozott a hazai meddőségi szektor, idén viszont egyetlen magyar intézmény sem került fel a legjobb európai meddőségi klinikák listájára. Szakmai berkekben közismert: valóban sok magyar meddő párt kezelnek külföldön, aminek több oka van. Magyarországon a 40-45 év közötti nőkön is elvégzik a finanszírozott beavatkozásokat, miközben ezek közel sem hoznak olyan eredményt lombikmódszerrel, mint a 40 év alatti korosztályban. Saját petesejttel legtöbbjüknek nem lesz gyerekük. Ezzel szemben Csehországban nem hitegetik őket fölöslegesen, ott az a gyakorlat, hogy a 20-as éveikben járó lányoktól levett petesejtet termékenyítenek meg és ültetik be.
A petesejt donáció akár 50-60 százalékos eredményt is jelenthet.
A hazai lombikkezelési problémákra Kaáli Nagy Géza professzor, a szintén államosított Kaáli Intézet alapítója nemrég nyílt levélben mutatott rá Rétvári Bencének. Ebben néhány páciens kommentjét is idézte: „Két telefonról hívjuk őket folyamatosan, de nem veszik fel, vagy foglaltat jelez; iszonyú itt a várólista; személyes megkeresésre sincs időpont.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!