Tavaly 129 ezer lakáspiaci adásvételre kerülhetett sor, ehhez képest közel 54 ezer lakáshitelt folyósítottak a bankok lakásvásárlásra, ami 42 százalékos arányt takar. Felemásan alakult a múlt év, az első félévben az egy évvel korábbihoz képest 22 százalékkal csökkent a lakáshitelek száma, a másodikban viszont már több mint 40 százalékos volt a visszaesés.
A lakáshitelezési kedv élénküléséhez 6-7 százalékos hitelkamatokra lenne szükség, ami a lakásvásárlási kedvet is fokozná.
Nyomot hagyott a korábbi évekhez képest kedvezőtlenebb gazdasági környezet, ezen belül a magasabb kamatkörnyezet a lakáshitelezési piacon – derül ki az ingatlan.com hivatalos, KSH adatokon alapuló összeállításából. A tavalyi év második felében feleannyi hitelt folyósítottak a bankok használt lakás vásárlás céljára, mint egy évvel ezelőtt. Ez viszont a lakáspiaci forgalomra is rányomta a bélyegét, ami azóta is ugyanezzel a kihívással küszködik.
Hány lakást vásároltak hitelből?
„Becslésünk szerint tavaly legfeljebb 129 ezer lakóingatlan cserélt gazdát Magyarországon, miközben a használt vagy új lakás vásárlására folyósított lakáshitelek száma megközelítette az 54 ezret. Vagyis a lakásvásárlások 42 százalékánál támaszkodtak részben hitelre a vevők. 2015-től 2020-ig fokozatosan nőtt ez az arány, 37 százalékról 51 százalékra, 2021-ben pedig 50 százalékot tett ki. Másként fogalmazva: majdnem tíz százalékponttal csökkent a lakásvásárlást hitelből finanszírozók aránya, ami magyarázatul szolgálhat az eladó lakások iránti kereslet és az adásvételek számának visszaesésére” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A múlt év vegyesen alakult a lakáshitelezésben.
Az első félévben a lakóingatlan-vásárlásra folyósított kölcsönök száma meghaladta 31 ezret, ami 22 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A második félévben viszont már kevesebb mint 23 ezer lakáshitelt folyósítottak a bankok, ami 44 százalékos visszaesést jelentett éves szinten. Felemás a kép a használt és új lakásokra felvett kölcsönöknél is.
A használt lakások megvásárlására folyósított lakáshitelek száma a második félévben a felére csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezzel szemben az új lakásoknál mindössze 2 százalékos volt a visszaesés. „Az új lakások megvásárlását célzó hiteleknek a múlt év elején elérhető zöld otthon hitelprogram adott támaszt” – tette hozzá az ingatlan.com szakértője.
![](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202304/orig/image1682416696.png/900/)
Ekkor kaphat új lendületet a lakáspiac és a hitelezés
A lakáshitelezési piacról elmondható, hogy a magas kamatok miatt visszafogott a kereslet, de már vannak arra utaló jelek, hogy a vevők egy része már nem tudja tovább halogatni a lakásvásárlást. Az ingatlan.com szolgáltatása, a Hitelintéző adatai szerint például január óta 10 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik lakáshitelből szeretnének ingatlant vásárolni.
Ez kedvező változás, de korai még tartós trendről beszélni
– közölte Balogh László, aki szerint azt egyelőre nehéz megmondani, hogy pontosan mikor kaphat újabb lendületet a lakáspiac. Nem feltétlenül hónapokban vagy években érdemes gondolkodni, mert leginkább a kamatkörnyezet adhat pontos választ a kérdésre. A lakáshitel-felvételi kedv élénküléséhez ugyanis iparági tapasztalatok alapján arra van szükség, hogy a lakáshitelkamatok a 6-7 százalékos szintre vagy az alá süllyedjenek, ezzel párhuzamosan pedig az ingatlanpiaci forgalom és az adásvételek száma is erősödne.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)