Minden második magyar felnőtt havi 10 ezer forintot költ közlekedésre, mindössze 7 százalék azoknak az aránya, akik 50 ezer forintnál is többet költenek. A községekben lakók pedig a tömegközlekedés hiánya miatt vannak nehéz helyzetben - derül ki a Pulzus Kutató Totalcar számára készített felméréséből.
A válaszadók majdnem harmada 10-25 ezer forintos kiadásról beszélt. Mindössze 7 százalék azoknak az aránya, akik 50 ezer forint feletti összeget szánnak a közlekedésre, ők jó eséllyel autóval közlekednek. 50 ezer forint ugyanis 80-90 liter üzemanyagra elég, ami mondjuk 7 literes fogyasztás esetében 1100-1300 kilométerre lehet elég.
Egy budapesti havi bérlet ára egyébként 9500 forint, egy vonaljegy 350 forint, ami szeptembertől 450 forintba kerül majd, ezt Karácsony Gergely jelentette be.
Az átlaghoz képest (49 százalék) nagyobb a 10 ezer forintnál alacsonyabb összegből közlekedő nők aránya, a Pulzus-felmérés szerint 54 százalékos. A többi kategóriában a férfiak vannak kisebb-nagyobb fölényben.
Az idősebbek - 60 év felettiek - körében tízből hatan maximum 10 ezer forintból megússzák a havi utazást, ebben szerepet játszik, hogy az érintettek egy része a kora miatt ingyen utazhat. Ugyanakkor a másik két korcsoportban, a 18-39 és 40-59 évesek táborában is a 10 ezer forint alattiaké a legnagyobb részesedés.
A középkorúak között minden tizedik válaszadó költ 50 ezernél többet a közlekedésre.
A végzettség szerinti bontásból kirajzolódnak a jövedelmi eltérések is. Az alapfokú végzettségűek több mint fele költi a legkevesebbet. Az érettségizettek 46 százaléka 10 ezer forintból, 30 százalék 10-25 ezer forintból tudja le az a kiadást. A diplomásoknak a 13 százaléka 50 ezer forint feletti összeget fordít erre.
A tömegközlekedést nézve kedvezőbb helyzetben lévő nagyvárosokban, Budapesten, a vármegyeszékhelyeken és kisebb városokban élők nagy része 10 ezer forintból kijön. A községekben lakók a magasabb költségkategóriákban kilógnak a sorból, 18 százalékuk 25-50 ezer, 10 százalékuk több mint 50 ezer forintot költ, ez pedig a gyakoribb autóhasználattal magyarázható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat