A kormánypárti politikus előremutatónak nevezte a Honvédelmi Minisztériumban, pénteken tartott többpárti egyeztetést, amelyet követően újságíróknak elmondta, a távol maradt MSZP kivételével valamennyi párt egyetértett abban, hogy a párizsihoz és a brüsszelihez hasonló terror veszélyének elhárítása olyan azonnali beavatkozásokat igényel, amelyek alapvető jogok korlátozásával járnak, és erre kizárólag különleges jogrendben van lehetőség.
A tárgyalás részvevőinek arról kell még megállapodniuk, hogy a terrorveszélyhelyzetre vonatkozó különleges jogrend egy új pontként jelenjen meg az alaptörvényben, vagy egy már meglévő alaptörvényi szabályozást terjesszenek ki erre az esetre - fejtette ki Kósa Lajos. Aláhúzta, csak olyan megoldást tartanak elfogadhatónak, amely a magyar emberek biztonsága mellett garantálja az alapvető emberi jogok érvényesülését, az alkotmányos rendet, a demokráciát és a szabadságot.
A kormánypárti politikus jó megoldásnak nevezte, ha a terrorveszélyhelyzetet a büntető törvénykönyvben (Btk.) szereplő tényállás alapján határoznák meg. Emlékeztetett: pártja korábban ellenzéki pozícióból egyszer már megszavazott egy új különleges jogrendet a katasztrófahelyzettel kapcsolatban. Kósa Lajos közölte, a tárgyalás következő fordulója már konkrét szövegjavaslatokról szól majd.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá