Véleménye szerint ha már nyáron ilyen szintű az emelkedés, akkor az év utolsó szakaszában még drasztikusabb emelkedésre lehet számítani.
Fontos változás a fertőzöttek átlagéletkorának csökkenése. Tavasszal ugyanis ez 64 év volt, mostanra viszont egészen 31 évre csökkent, a halálozások száma ezért is nem emelkedett. Ez azonban 4-5 hét múlva várhatóan megváltozik - fogalmazott Jakab Ferenc a csatornán.
Ennyi csúszás van ugyanis az esetszám és a halálozási ráta emelkedése között, ennyi idő elteltével kerül át a fiatalabb populációról az idősebb korosztályra, hacsak nem teszünk ellen. Ebben a lakosságnak hatalmas felelőssége van - magyarázta a szakember.
A koronavírus-járványnak egyedül egy biztonságos és hatékony vakcina vethet véget, és az is csak akkor, ha a lakosság legalább 50 százaléka beoltatja magát. Soha máskor nem lesz vége - fogalmazott Jakab.
Jelenleg 130 vakcinafejlesztési projekt van folyamatban világszerte. Ebből 30 klinikai vizsgálati fázisban, 6 pedig már a harmadik fázisban van, ami már "célvonal közeli" állapot. Ezekről - a harmadik fázisban tartó vakcinákról - év végén, következő év elején várhatóak előzetes eredmények .
A virológus reményei szerint Európában 2021 első félévében kezdődhet meg a vakcinálási program, ám akkorra még nem fejeződik majd be a fázis hármas vizsgálat teljes kiértékelése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Közel 100 év után vitte vissza a könyvtári könyvet, hihetetlen összeget kellett volna fizetnie

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Narancssárga listán az oroszok: 43 ország állampolgáraira vet ki beutazási korlátozásokat az Egyesült Államok

Annyian tüntetnek Belgrádban Orbán Viktor barátja ellen, hogy ki lehet tenni a megtelt táblát

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal
