Egy nap leforgása alatt 247 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 813 040 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. (Csütörtökön az új koronavírusos esetek száma 262 volt, míg szerdán 194 fő volt a hivatalos statisztika szerint.)
Péntek reggelre elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 061 főre emelkedett - olvasható a kormányzati honlapon.
Kapcsolódó
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 777 988 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 4991főre emelkedett.
A hivatalos adatok szerint 149 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 19-en vannak lélegeztetőgépen.
A beoltottak száma 5 799 584, közülük 5 512 118 fő már a második oltását is megkapta, 379 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
A tájékoztatásból kiderül, hogy egy nap alatt 10,9 ezer új tesztet végeztek. A pénteken publikált számok alapján a laboratóriumi vizsgálatok 2,27 százaléka bizonyult pozitívnak - ez a korábbi napokénál (csütörtök kivételével) kissé magasabb érték. A pozitivitási arány jelenleg jóval kisebb a WHO ajánlásának, amely szerint a 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány jóval alacsonyabb a WHO által maximális határként megszabott 12 százalékos értéknél is.)
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett