A NEAK főigazgatója beszélt arról is, hogy a harmadik hullám vége óta (2021. május eleje) kilencezerrel (28 százalékkal) nőtt a műtétre várakozók száma, és ezzel mostanra már 41 209 beteg áll sorba ezekért az ellátásokért, míg a pandémia kezdetén, 2019. március végén 25 240 várakozó volt. Ebből látszik, hogy a járvány alatt jelentősen mérséklődött a nem Coviddal kapcsolatos ellátás.
A gyermekgyógyászatokon, a fülészeti, szemészeti szakellátásoknál, a hepatitisz kezelésével kapcsolatos szolgáltatásoknál, a különféle sebészeti beavatkozásoknál: így a sérvműtéteknél, a mellkasi, hasi, ágyéki sérülések tervezett műtéteinél 40 százalékos volt a csökkenés. Ugyanakkor a főigazgató szerint a daganatellenes terápiára szorulók, valamint a szív és érrendszeri betegeket a járvány alatt valamennyi szükséges kezelésüket megkapták - írja a napilap.
Az ellátott betegek száma mégsem csökkent, de csak azért, mert az oltások beadását is ellátottként regisztrálta a rendszer.
A pandémia alatt az intézmények egy átlagos havi összeget kaptak, így nem voltak érdekeltek a betegforgalom növelésében, de szeptembertől visszaállnak a teljesítményfinanszírozásra.
Korrigálják az ügyeleti díjakat is, a jövőben az orvost ért terheléshez igazítják az összegét, nem pedig az orvosi bértáblához, ami az új szolgálati törvény óta problémákat okozott – erről Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese számolt be.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)