„Mindenekelőtt azt szögezném le, hogy sem a rangos budapesti nemzetközi sportesemények, sem a tokiói olimpiai játékok megrendezése nem befolyásolta a házigazda országok járványhelyzetét, más szóval nem rontotta a pozitív esetek statisztikáját - idézi Merkely Béla SzPress Hírszolgálatnak adott interjúját az Infostart.
„A napokban nyilvánosságra került adatok szerint a mindenféle kockázatot kizárni igyekvő tokiói házigazdák 624 ezer tesztet végzetek el és ezek közül 430 mutatott pozitív eredményt. A „kiszűrtek” között 286 volt japán, 144 pedig külföldi, előbbiek nagy többsége a szervező bizottság szerződéses partnereinek alkalmazottjai, takarítók, beszállítók és sofőrök közül került ki, akiket a Covid-protokollnak megfelelően azonnal elkülönítettek.
Az említett 624 ezer tesznek csupán a 0,02 százaléka mutatott pozitív eredményt Tokióban, és ez az adat kísértetiesen hasonlít a Budapesten elvégzett PCR tesztek adataira.
Munkatársaim az Európa-bajnokság előtt és alatt összesen 16 366 mintát vettek, amelyek közül 4 volt pozitív, és ez 0,02 százaléknak felel meg. Csak kevéssel volt rosszabb a helyzet a tavalyi ISL versenysorozat hat hete alatt, a járvány második hullámának csúcsán, ahol 1421 személy vonult a buborékba. Az elvégzett 11480 teszt közül 58 lett valósan pozitív, amiben csupán 3 sportoló volt érintett. A százalékos arány ezúttal is csupán 0,5 volt” - mondta Merkely Béla.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat