A friss előrejelzés jelentős mértékű fogyasztás és beruházás emelkedést takar, ugyanakkor a külkereskedelmi egyenleg drámai romlásával számol.
Az infláció mértéke a jegybank által előre jelzett 5,1 százaléknál magasabb, várhatóan 5,5 százalék lesz 2021-ben az intézet számításai szerint.
A külkertöbblet tavaly még 5 milliárd euró felett volt, az idén 1,5-2 milliárd euró körül alakulhat. Amennyiben az ipar teljesítménye továbbra sem javul, az is elképzelhető, hogy a külkereskedelem egyenlege hosszú idő után újra hiányba fordul - tette hozzá a közgazdász.
A gazdasági növekedés az egész térségben lassul, így van ez Magyarországon is, ahol 2022-ben - a korábbi előrejelzéshez képest változatlanul - 5 százalékkal bővülhet a GDP.
Az év közepe óta a külkereskedelmi egyenleg romlása, az infláció emelkedése és a költségvetési hiány növekvő adatai jellemzik a gazdaságot; ezek a tendenciák pedig pénzügyi egyensúlytalanságokhoz vezethetnek - mondta Palócz Éva az MTI beszámolója szerint.
Idén november végéig már majdnem 4000 milliárd forint volt az államháztartás hiánya, amelyből 1000 milliárd forint az év utolsó előtti hónapjának a számlájára írható. Pénzforgalmi szemléletben a hiány mértéke 8 százalékos lehet idén, eredményszemléletben ugyanakkor teljesülhet a kormány 7,5 százalékos deficit-terve - véli a vezérigazgató.
Az állampapírpiaci hozamok rendkívül erőteljesen emelkednek; a tízéves állampapír hozama például 4,4 százalék volt novemberben, továbbá a rövid hozamok is nőnek.
A pénzpiaci mutatók mindegyike rendkívüli romlást mutatott, egy ikerdeficit kialakulása tapasztalható - összegzett Palócz Éva.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Hiába a küzdelem: elúszott a pulykapénz és a nyugdíjasok juttatása is a patinás magyar vállalatnál

Csányi Péter megszólalt a hitelekről, fordulat jöhet?

Gyermekvállalási válság: Taylor Swift lehet a demográfiai fordulat kulcsa

Megint változhat a várólista-protokoll

Mi történt? Bődületes hangrobbanás rázta meg a megyeszékhelyet

Eljött a vihar előtti csend ideje, aztán jön, aminek jönnie kell

Áttörés jöhet az egészségügyben: már csak a kórházakkal kell megtalálni a közös hangot

Elszálltak az árak: már a gyerekek is szenvednek ettől

Veszélyes mobiltelefonok lapulhatnak a zsebeinkben, listára kerültek
