A Magyar Közlönyben megjelent két határozat közül az első a Magyar Falu Program keretében, az orvosi eszköz mintaprogram megvalósításáról intézkedik. Az erre szolgáló 2 milliárd forintot az idei költségvetésből csoportosította át a kormány úgy, hogy a Miniszterelnökség fejezetben szereplő Magyar Falu Program alprogramjainak támogatásából vett el 2 milliárd forintot és tette át az Emberi Erőforrások Minisztériumához.
A másik határozat a Békéscsabán - a Modern Városok Program keretében - kialakítandó Smart Grid (okos hálózat) rendszer II. ütemének és az intelligens közlekedésvezérlő és környezetkímélő közösségi közlekedési rendszer kialakításának az előkészítését támogatja, a Beruházás Előkészítési Alapból. A támogatás két részből áll. Az idei költségvetésből 257 millió, míg a jövő éviből 292 millió forint fordítható erre a célra.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben