jövő júliustól életbelépő rendelkezés szerint, egy tetőtől talpig végzett, alapos vizsgálat valamennyi adatát rögzítik majd az úgynevezett elektronikus törzskartonon.
A kérdések között szerepel majd például, hogy a családban mikor és milyen krónikus betegségek fordultak elő, volt-e valakinek daganata, és ha igen, hány éves korban, illetve diagnosztizáltak-e allergiát, cukorbetegséget vagy magas vérnyomást a rokonságban. A törzskarton külön rákérdez az apa, anya, testvér, gyermek és unokatestvér betegségeire is.
Az űrlap az orvosi kérdések mellett lényegében egy szociológiai kérdéssort is tartalmaz. Egyebek mellett vallani kell majd arról is, hogy éppen dolgozunk-e, s ha igen részállásban, vagy vállalkozóként, netán eltartottak vagyunk. Az orvosnak ki kell kérdeznie pácienseit a dohányzási, alkoholfogyasztási, étkezési szokásaikról, valamint arról is, hogy mennyire látják sötétnek a jövőjüket, illetve milyen korán ébrednek reggelenként. A nem direkt egészségügyi adatokkal kapcsolatban ugyan megtagadható a válaszadás, de ezt a lehetőséget csak a kérdéssor végén kínálja fel az űrlap - írta a napilap.
Az új jogszabály úgy szörnyű, ahogy van - állítja ezzel szemben Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő, aki szerint a háziorvos nem őrizheti meg ezeket a titkokat. Számos esetben ugyanis törvény kötelezi az adatok továbbítására.
Legolvasottabb
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit