A hivatal elnöke a NAIH 2016-os beszámolójáról szóló vitában elmondta: a tavaly elfogadott reform értelmében egy teljes egészében új adatvédelmi rezsim lép életbe 2018. május 25-étől, ami "szinte azt is jelenti", hogy a nemzeti sajátosságok fő vonalaiban megszűnnek, és teljes egészében egységes adatvédelem lesz Európában - írta az MTI.
Megszűnik majd az a kúriai döntés alapján kialakult gyakorlat is, amely szerint a mikro-,kis- és középvállalkozások első ízben nem bírságolhatók. Egy kérdésre válaszolva ugyanakkor hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy a hatóság azonnal bírságolni fog, súlyán értékelik a jogsértéseket, de nem lehet kivételi szabály.
Péterfalvi Attila emellett a szcientológia egyházzal kapcsolatos vizsgálatot és a nemzetbiztonsági szakszolgálatok átfogó auditellenőrzését emelte ki a szervezet 2016-os tevékenységéből.
Az igazságügyi bizottság a NAIH 2016-os beszámolóját a fideszes, KDNP-s és MSZP-s tagok 11 igen szavazatával, nem és tartózkodás nélkül elfogadta. A jobbikos képviselők nem szavaztak, mondván, szerették volna, ha nem a bizottságban, hanem a plenáris ülésen zajlik a vita.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot