Az új feldolgozó egységben elsősorban hazai alapanyagból magas fehérje-tartalmú, GMO-mentes termelésnél felhasználható, napraforgó-alapú növényi takarmány-alapanyagot állítanak elő, és forgalmaznak SunPro márkanéven. A Bunge Zrt. vezetőjének tájékoztatása szerint a beruházás két évvel ezelőtt indult és a tervek szerint több mint 10 milliárd forint árbevételt generál majd éves szinten.
A beruházással tovább erősödött a Bunge martfűi jelenléte, az új üzemben 21 új munkahely jött létre.
Az új termék gyártásához a napraforgómag feldolgozása során az étolaj mellett keletkező jelentős mennyiségű napraforgódarát használják fel. A SunPro olyan szabadalmaztatott eljárás, amelynek segítségével e napraforgódarából takarmányozási szempontból értékesebb termékcsaládot állítanak elő. A SunPro46 - ez a termékcsalád 46 százalékos fehérje-tartalmú tagja - alkalmas szójadara helyettesítésére elsősorban baromfi-, sertés- és haltápokban. Az alacsonyabb fehérje-tartalmú, magasabb rosttartalmú SunPro20 beltartalmi értékei miatt pedig a kérődző állatok takarmányozására alkalmas.
A fejlesztés gazdasági hátteréhez tartozik, hogy Magyarország a legtöbb mezőgazdasági termékből exportőr, kivételt képez ez alól a magas fehérje-tartalmú takarmánydara, főként szójadara. Ebből az ország jelentős importra szorul, ami évente 600 ezer tonna terméket jelent 70-75 milliárd forint értékben. Az importfüggőség enyhítésére szolgálhat megoldásként a Bunge martfűi új üzeme, amely a magyarországi viszonyok között rentábilisan termeszthető napraforgóra épít.
Az 1980-ban átadott martfűi növényolajgyárban eleinte csak nyersolajgyártás folyt, majd a 1990-es évek elején kezdődött a finomító üzem és az étolaj-kiszerelés fejlesztése. Az amerikai Bunge Limited 2002-ben vásárolta meg a gyárat is üzemeltető vállalatcsoportot, és a tulajdonosváltás után indult intenzív fejlesztés nyomán a martfűi gyár Európa egyik legmodernebb termelőüzemévé vált.
Az immár 200 éves Bunge 40 országban van jelen termékeivel. Magyarországon több mint ötszáz munkavállalót foglalkoztat. Árbevételének jelentős hányada exportból származik. A Bunge Zrt. nettó értékesítési árbevétele 2017-ben 140,4 milliárd forint volt, 2016-ban 127,2 milliárd forintot tett ki.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!