K-vitamin nélkül nem termelődnek kellő mennyiségben a véralvadásban szerepet játszó véralvadási faktorok, ez pedig életveszélyes vérzésekhez, agyvérzéshez is vezethet. Az újszülöttek ezért már a születés utáni pár órában, a kórházban megkapják az első adagot, majd a kizárólag szoptatott gyermekeknek havonta otthon folytatják a terápiát. A magyarországi készletek azonban május közepére kifogytak, a gyártó ugyanis nem tudott szállítani, s noha az OGYÉI a hiány megoldására ötezer-ötezer doboz K-vitamin behozatalát engedélyezte, a hatóság honlapján most is olvasható, hogy a hiány oka gyártói probléma, ami október 31-ig oldódhat meg az Index beszámolója szerint.
A hiányt a lapnak gyerekorvosok is megerősítették. Néhányan külföldről szerzik be a K-vitamint, ami így lényegesen drágább, ráadásul nincs is mindenkinek lehetősége megrendelni. Egy háziorvos rámutatott, a külföldről rendelt mennyiség nem is lehetne elegendő, hiszen az OGYÉI májusi közleménye szerint is a hiány kialakulása előtt a gyermekeknél havonta 8 ezer doboz (!) Konakion 2 mg/0,2 ml pediatric oldatos injekció fogyott. Szerinte a most beszerzett 5 ezer doboz nyílegyenesen a kórházaknak megy, hiszen fontos, hogy a gyerekek születésük után rögtön ott kapják meg az első vitaminpótlást. Mivel egy dobozban nem egy ampulla van, a havonta átlagosan 7 ezer újszülött számára elegendő ez a mennyiség.
Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke is megerősítette az Indexnek, hogy a külföldről behozott 5 ezer doboz nem fedezi a szükségletet. A magyar protokoll azt írja elő a háziorvosoknak, hogy a kizárólag anyatejjel táplált gyermekeknek a születés után havonta adjanak be újabb adag K-vitamint. Ezt most nem tudják teljesíteni.
Legolvasottabb
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Riasztó számok: már Bosznia is megelőzte Magyarországot a cégfelvásárlásokban
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület