Az év végi juttatások előkészítésénél sokan próbálják úgy motiválni a csapatot, hogy bejelentik milyen célok teljesítésekor adnak valamilyen pluszjuttatás.
Azonban az adómentes juttatásoknál, béren kívüli, vagy egyes meghatározott juttatásoknál semmiképpen nem javasolt a tevékenységhez, munkavégzéshez kapcsolódó célkitűzések használata. Amennyiben a tevékenység ellenértékeként adjuk a kedvező adózású juttatásokat, az Szja-törvény alapján jövedelemként kell majd megfizetni az adót ezek után – figyelmeztet Fata László juttatási szakértő.
A szakértő szerint a juttatás tartalmának meghatározásakor két fő lehetőség közül lehet választani.
Egyrészt lehet keresni olyan kedvező adózású juttatási elemet, mely szinte minden munkavállaló számára jól elkölthető, és még senkinél nem lépi túl a kedvező adózású keretet 2021-ben. Ilyen lehet például a csekély értékű ajándék vagy a Széchenyi pihenőkártya (Szép-kártya), melynél 2022. szeptember végéig az egyes alszámlák egyenlege más alszámlák költési területein is felhasználható.
Másrészt plusz keretösszeget és egy kínálatot lehet biztosítani a munkavállalóknak, melyet ők a számukra megfelelő juttatási elemekre használhatnak fel. Ez azonban új nyilatkoztatási folyamatot indít be az év végén, mely nagyobb létszám esetén is megoldható például egy webes nyilatkoztatással – tette hozzá Kardos Zoltánné, az L-Soft Zrt. Outsource divíziójának vezetője.
Akinél már működik juttatási rendszer, az a pluszjuttatások értékét beépítse vagy a cafeteria mellett külön adja ki? Igazából ez egy technikai kérdés, a legtöbb esetben nem befolyásolja a juttatások adózását.
Ha a cégnek van egy jó szoftvere, akkor nincs akadálya, hogy a pluszösszeget a cafeteriaszabályzat módosításával hozzácsapják a kerethez, és a munkatársak újra nyilatkozzanak a még fennmaradó részről.
Szabályozás szempontjából azonban gyakran egyszerűbb, ha az év végi pluszjuttatás kiadásához nem az egész évre vonatkozó cafeteriaszabályzatot módosítjuk, hanem egy új határozatot hoz a munkáltató ennek kiadásához - állapította meg Fata László.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)