Csütörtökön az Index írt arról, hogy jegyzőkönyvezett eset alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy-egy kiemelt utast csak úgy engedett át a határon, ha fennálló adótartozását rendezte. Fekete Zoltán Titusz, az RSM adószakértője az Inforádióban azt mondta: a pénzügyőr valóban indíthat eljárást, de a személyi szabadságot a határon történő ki-, illetve belépéskor nem korlátozhatja.
Az adószakértő felhívta a figyelmet, hogy mióta az adó- és a vámigazgatás integrációja megtörtént, a vámhatóságoknak joguk és feladatuk, ha végrehajtás alá tartozó üggyel találják szembe magukat, akkor azonnal intézkedjenek. A NAV-törvény értelmében minden pénzügyőr rendelkezik felhatalmazással arra, hogy eljárása során, amikor a vámon beléptet egy magánszemélyt, megvizsgálja, hogy van-e a NAV-val szemben fennálló, ki nem fizetett, végrehajtható tartozása.
Kapcsolódó
Fekete Zoltán Titusz szerint azonban semmilyen végrehajtási cselekménynek sincs a személyi szabadság korlátozására kiterjedő hatálya, vagyis nem tagadható meg a beutazás joga egy magyar állampolgártól. Az viszont elképzelhető, hogy a tartozást az országba belépni szándékozó adós valamelyik vagyontárgya átadásával törlessze, ha fel tud ajánlani olyan vagyontárgyat, amely megfelel a lefoglalás szabályainak.
A NAV írásos válaszában arról tájékoztatta az Inforádiót, hogy rendszeresen végeznek tartozásvizsgálatot, és ha ennek alkalmával köztartozásra derül fény, úgy felhívják ennek mielőbbi rendezésére az adózó figyelmét.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól