A csökkenés hátterében az áll, hogy nemrég egy deviza és egy forint alapú kötvénylejárat is volt, összesen 650 milliárd forintos nagyságrendben - derült ki a jegybank előzetes statisztikai mérlegéből.
Pikáns érdekesség, hogy a 310 milliárdos devizalejárata nem apasztotta a kormányzat devizabetéteit, ami azt jelenti, hogy ennek a kifizetéséhez az állam a jegybanknál váltott devizát.
Augusztusban a központi kormányzat betéteinek átlagos állománya csökkent, melynek oka, hogy lejárt július 28-án egy deviza államkötvény 310 milliárd forintos, augusztus 22-én pedig egy forint államkötvény 340 milliárd forintos nagyságrendben. Utóbbi miatt a központi kormányzati betétek hó végi állománya is mérséklődött. A külföldi követelések átlagállománya csökkent az előző hónaphoz képest, ami a július végi deviza államkötvény-lejárat áthúzódó hatása.
Ezen (egyébként teljesen hétköznapi tevékenység) folytán az MNB árfolyamnyereséget realizál, hiszen a devizatartalékainak a bekerülési költsége sokkal alacsonyabb volt régen. A forint árfolyama 314 körül ingadozott augusztusban, míg az devizatartalékokat átlagosan (tavaly év végi adat) 282-es euróárfolyam mellett vették.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére