A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 4 millió 30 ezer fős létszáma 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. Ebből 3 millió 999 ezer fő volt 15-64 éves, ami 178 ezer fős növekedést jelent és 60 százalékos foglalkoztatási arányt jelent.

Az említett időszakban 2 millió 162 ezer 15-64 éves férfit foglalkoztattak, míg a nőkből 1 millió 837 ezret. Ez 3,5 és 2,4 százalékos növekedésnek felel meg és 66, illetve 54,2 százalékos rátát jelentett.

A fiatal, 15-24 éves korosztályból 239 ezren voltak foglalkoztatottak, így a 21,3 százalékos foglalkoztatási rátájuk 1,6 százalékponttal meghaladta az előző év azonos időszakit. A legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves és az 55-64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, előbbiek foglalkoztatási rátája 3 százalék-ponttal, 77,1 százalékra, utóbbiaké pedig 2,9 százalékponttal, 39,5 százalékra emelkedett.

9 százalék alatt

2013. november-2014. januárra a munkanélküliek száma egy év alatt 94 ezer fővel, 393 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 2,3 százalékponttal, 8,9 százalékra mérséklődött. A 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 206 ezer fő volt, 65 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, munkanélküliségi rátájuk pedig 2,9 százalékponttal, 8,6 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 187 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 9,2 százalék volt, ami 1,6 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél.

A munkanélküliek 19,5 százaléka a 15-24 éves korosztályból került ki, így a korcsoport 24,2 százalékos munkanélküliségi rátája 4,2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A legjobb munkavállalási korú, 25-54 évesek és az 55-64 évesek munkanélküliségi rátája is csökkent, előbbieké 2,4 százalékponttal, 7,9 százalékra, utóbbiaké pedig 0,8 százalékponttal, 6,8 százalékra.