Noha Varga Mihály pénzügyminiszter május 12-én bejelentette, hogy elkészült Magyarország 2021-es költségvetésének a tervezete, a kormány azt a korábban megadott határidőig, május 19-ig mégsem terjesztette be a parlament elé. A törvényjavaslat május 20-án, 17 órakor sem nem érhető el a parlament honlapján.
A múlt heti Kormányinfón kiderült, hogy több miniszter sem ért egyet a Pénzügyminisztérium gazdasági kilátásaival - írja az Mfor.hu, amely ebből azt a következtetést szűrte le, hogy a kormány módosíthat a makropályán, így néhány alapszámot átírhatnak a büdzsé tervezetében.
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt közölte a lappal, hogy május 19-én kerülhet a parlament elé a költségvetésről szóló javaslat, az Inforádiónak pedig azt mondta, hogy a dokumentumról június végén dönthetnek az országgyűlési képviselők.
Vita van a kormányon belül a GDP alakulását illetően, többen is inkább a Magyar Nemzeti Bank előrejelzését tekintik mérvadónak - a jegybank 2-3 százalékos növekedést sem tart kizártnak idén - mintsem a Pénzügyminisztérium 3 százalékos, de negatív előjelű prognózisát. Holott a kormány a PM számait tekinti hivatalosnak - írja az Mfor.hu, amely úgy értesült, hogy a tervezetet egy héttel később, jövő kedden fogadhatja el a kormány.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük