A vádlott 2013. február 25. és 2014. szeptember 5. közötti időszakban hivatali helyzetét kihasználva a születési, házassági és halotti anyakönyvi kivonatok kiállítása, továbbá a születési név megváltoztatására irányuló, valamint a házassági névviselési forma módosítására irányuló eljárásai során az ügyfelektől illetékbélyeg helyett az eljárási illeték mértékének megfelelő összegű készpénzt vett át, mely összegeket saját céljaira fordította és az iratokra, már korábban értéktelenített illetékbélyegeket ragasztott, melyeket régebbi okiratokról távolított el.
A vádlott a már felhasznált bélyegek újként történő ismételt felhasználásával összesen 1.140.000,-Ft illetékbevétel kiesést okozott a Magyar Államkincstárnak - olvasható a Somogy Megyei Főügyészség közleményében.
A vádlott azért, hogy cselekményét leplezze, összesen 1826 db közokiratot semmisített meg, amelyekről előzőleg a már értéktelenített illetékbélyegeket eltávolította. A közokiratokat a vádlott azokat apró darabokra tépte és az irodai szemétgyűjtőbe dobta.
A főügyészség a vádlottat hivatali visszaélés bűntettével, bélyeghamisítás bűntettével, valamint 1826 rendbeli közokirattal visszaélés vétségével vádolja, a vádlottal szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás, valamint vagyonelkobzás indítványozására került sor.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Terjed a rémhír, hogy csökkennek a lakásárak
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már