Eszerint vasárnap délen, délkeleten szakadozik, vékonyodik időnként a felhőtakaró, ott több-kevesebb szűrt napsütés is lehet. Szombaton szórványosan várható szitálás, kisebb eső, északkeleten helyenként havas eső, hó, éjszaka ónos eső is.
Vasárnap délelőtt főleg az ország északi harmadán valószínű eső. Délután, este nyugat, északnyugat felől már sokfelé elered az eső, záporeső. Az északkeleti, keleti, vasárnap a déli, délkeleti szelet gyakran élénk, néhol erős lökések kísérik.
Kapcsolódó
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +7 Celsius-fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 1 és 15 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, a déli határ közelében a magasabb értékeket.
Ez a helyzet Európában
Európát egy frontálzóna szeli át kelet-nyugati irányban, és a Fekete-tengertől az Északi-Kárpátokon át az Északi-tengerig húzódik.
Ettől északra hideg légtömeg foglal helyet, többnyire fagypont alatt alakul a csúcshőmérséklet, de Skandináviában, Észak-Oroszországban nem melegszik -10 fok fölé a levegő. Ezen a területen elszórtan havazik, illetve hózáporok alakulnak ki, az óceánhoz közel lévő helyeken eső esik. A legtöbb csapadék a fronthoz köthető.
Ugyanakkor a vonaltól délre jóval melegebb van, többnyire 10, 20 fok között változik a legmagasabb nappali hőmérséklet, a Földközi-tenger partvidékén sokfelé mérnek 20 fok feletti értékeket is, ugyanakkor a Pireneusi-félszigeten, ahol sokfelé esős az idő, ennél pár fokkal hűvösebb van.
Vasárnap estig a Kárpát-medence északi részén lesz a két különböző tulajdonságú légtömeg ütközőzónája, így nagy hőmérsékleti kontrasztra és vegyes halmazállapotú csapadékra is számíthatunk.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút