Szombaton délután délen is csökken a felhőzet és eláll az eső. A gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Csapadék nem valószínű, legfeljebb északkeleten alakulhat ki egy-egy futó zápor. Az északnyugati szél nagy területen megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között valószínű. Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő - írja a Met.hu, amely korábban is ezt jósolta a hétvégére.
Este pedig fokozatosan csökken majd a felhőzet, országszerte kiderül az ég. Csapadék nem várható, mellette a légmozgás is mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és +3 fok között alakul, de főként az északi völgyekben ennél hidegebb is lehet. Éjszakai fagyokkal kell számolni az Alföldön, az Északi-középhegységben, a Dunántúl északi és nyugati részén. Várhatóan Pécsett és a Balaton déli partján lehet 0 fok feletti hőmérséklet.
Kapcsolódó
Az enyhe, napos idő mellett semmilyen fronthatás nem várható.
Vasárnap - az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint - derült, napos, száraz idő várható, északkeleten képződhet kevés gomolyfelhő. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, mindössze Sopron környékén élénkülhet meg a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között alakul. Viszont este nagyobb lehet a lehűlés: plusz 3 és 7 fok között alakul majd a levegő hőmérséklete. A fagyzugosabb helyeken ennél hidegebb is lehet. Éjszaka akár fagyok is lehetnek.
Hétfőn a hajnali ködfoltok megszűnését követően túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. A késő délutáni, esti óráktól érkezhetnek nyugat felől fátyolfelhők. Főleg a Kisalföld térségében megélénkül a keleti, délkeleti szél, Sopron környékén erős lökések is lehetnek. A hajnali minimumok általában -5, +2 fok között alakulnak, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb, a némileg szelesebb északnyugati tájakon néhány fokkal enyhébb idő is lehet. Délutánra 10, 15 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani