Szakértők szerint a meghűlést nem a hűvös, hanem a zárt térben való hosszabb időzés válthatja ki, hiszen így nagyobb a kockázat a kórokozókkal való interakcióra - írta az MNN cikkére hivatkozva a 24.hu.
Amikor az ember nyáron naponta többször megy át a forró szabadból a hűtött szobába, a teste különös módon reagál. A szervezet mindent megtesz, hogy a testet nagyjából 37 Celsius-fokon tartsa. Mikor a melegből megérkezünk a hidegbe, a bőr jelzést küld az agynak, aminek hatására összeszűkülnek a véredények. Ezt követően reszketés is jelentkezhet, ez szintén segíthet a meleg generálásában.
Kapcsolódó
A véredények az orrban és a torokban is összehúzódnak, ezzel együtt csökken a fertőzések ellen védő fehérvérsejtek száma, szervezetünk pedig sebezhetőbbé válik. Amennyiben a meghűlést kiváltó vírus már jelen van az ember testében, az immunrendszer gyengülése miatt nagyobb valószínűséggel okozhat megbetegedést.
A légkondicionálók egyéb módon is képesek megbetegíteni. A berendezések növelhetik a páratartalmat, ami hozzájárulhat a gombák és baktériumok szaporodásához. A légkondicionálók a levegőt keverve aztán egyenesen a légutakba terelhetik a kórokozókat. A megbetegedés kockázatát csökkentheti, ha az ember elég folyadékot iszik, rendszeresen kezet mos, illetve időnként szellőztet - írta a 24.hu.
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal