Magyarországon évente 110 millió páciens-gyógyszerész találkozás történik, amit sokkal jobban ki kellene használni – mondta El Koulali Zakariás, országos tisztifőgyógyszerész, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) konferenciáján.
Hangsúlyosabbá kell tenni a gyógyszerészek szerepét, úgy fogalmazott a tisztifőgyógyszerész, hogy a 24-dik órában vagyunk. Magyarországon háromezer gyógyszertár heti 160 ezer óra nyitva tartással működik, és El Koulali Zakariás úgy fogalmazott - zárójelben mondom ez túlzás -, de a lakosság részéről erre igény van.
A jövő gyógyszertárával kapcsolatban kiemelte: a digitalizáció, a személyre szabott tanácsadás és a prevenció, többek között ezek lesznek a patikák legfontosabb feladatai.
Az idős emberek tíz százaléka nem megfelelően szedi a gyógyszereit, a 65 év felettiek 30-40 százaléka legalább ötféle gyógyszert szed, hat százalékuk pedig még ennél többet, akár tízféle pirulát vesz be naponta. Itt pedig komoly terápiás menedzsmentre van szükség, véli a tisztifőgyógyszerész. Hiszen az egészségügyi ellátás során az elkerülhető, megelőzhető károk fele gyógyszeres probléma, a becslések szerint az Európai Unióban évente 200 ezren halnak meg azért, mert nem megfelelően szedi a gyógyszereit.
Nagyon sokat költünk gyógyszerre
Évente 33 ezer ember hal meg az EU-ban antibiotikum rezisztens baktériumok okozta fertőzés miatt. Magyarországon évente 7,5 millió doboz antibiotikumot vált ki a lakosság, ezeknek a készítményeknek 4,5 milliárd forint az állami támogatása és ugyanennyi kiadást jelent a betegek számára is.
Az állam és a lakosság is egyre többet költ gyógyszerre, tavaly a teljes gyógyszerkiadás elérte az ezer milliárd forintot is és becslések szerint 2050-re elérheti a kétezer milliárd forintot, ezzel pedig egyértelműen kezdeni kell valamit, emelte ki a tisztifőgyógyszerész.
Megfordult az évek óta fennálló negatív tendencia és 2024-ben ismét emelkedett a gyógyszertárak száma Magyarországon, mondta Bidló Judit, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős helyettes államtitkára, hozzátette: a fiókgyógyszertárak száma bővült leginkább.
Kiemelte: megalakult egy gyógyszerészeti munkacsoport a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárságának égisze alatt azért, hogy megoldásokat találjanak azokra a kihívásokra, amelyekkel a gyógyszerészek szembesülnek. Beszélt a helyettes államtitkár arról, hogy a patikák is munkaerőhiánnyal küzdenek, és az árrés problémáját is rendezni kell. Úgy fogalmazott, olyan megoldást kell találni, ami minden szereplő számára elfogadható.
Az alacsony árréstől egyébként már több éve szenvednek a patikák. A gyógyszertárak forgalmának 60 százalékát a receptköteles gyógyszerek adják, és az árrés az elmúlt 12 évben 4 százalékkal csökkent, az árréstömeg növekedés pedig 13 százalékkal nőtt.
Évi 115 millió vásárlás, ezzel kezdeni kell valamit
Tavaly decemberben 2900 patika működött Magyarországon, ami 28 darabbal több, mint egy évvel korábban, erről Zlinszky János, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) elnöke beszélt. Mára a patikák 90 százaléka már hálózatosodott, vagyis valamelyik patikai hálózathoz csatlakozott. Évente 115 millió vásárlás történik a gyógyszertárakban, mondta Zlinszky János, ezt az óriási potenciált pedig nem használjuk ki, hívta fel a figyelmet a szakember.
A digitalizáció és az automatizáció jelen van az egészségügyben és a gyógyszer kiskereskedelemben is határozottan ott van. De félő, hogy a technológia fejlődése miatt a gyógyszerészi szakma ledegradálódik, hogy a patikusokból egy logisztikai szakember lesz, aki kiadja a gyógyszert. Fontos, hogy ezeket a negatív folyamatokat megállítsuk, olyan újításokat, szolgáltatásokat kell bevezetni a patikákban, ami jó a betegnek és jó az államnak is, fogalmazott Zlinszky János.
A kompetenciabővítés a küszöbön van
Egy friss kutatási adatai szerint a fiatalabb patikusok nagyobb nyitottsággal állnak az innovatív változásokhoz, mint az idősebbek, akik szkeptikusabbak, ismertette egy friss kutatás eredményeit Abonyi Zsolt, az Inspira egészségügyi kutatási igazgatója. A magyar lakosság az alapellátás után a gyógyszerészekben bízik meg leginkább. Ugyanakkor a gyógyszerészek negyede elégedett csak teljes mértékben a hivatásával.
A patikai szolgáltatásbővítésekkel kapcsolatban a gyógyszerészek többsége a gyógyszerelés áttekintését nevezte meg, valamint a tanácsadást, a vis maior gyógyszerfelírást, és az akut betegségek esetében a vényfelírás lehetőségét, többek között ezek azok a jövőbe mutató kezdeményezések, amelyek kiemelten fontosak a gyógyszerészek számára.
A gyógyszertárak kompetenciabővítését a szakma nagyon pozitívan fogadja
– mondta Szerencsés Dóra, az Inspira stratégiai igazgatója a konferencián.
A 40 éves és a fiatalabb gyógyszerészek átlag feletti nyitottságot mutatnak, ha Magyarországon is, úgy mint Angliában elindulna a pharmacy first projekt. A gyógyszerészi szakma számára a koncepcióval kapcsolatban, a szimpátia, a társadalmi hasznosság és az inspiráció, valamint a gazdasági fenntarthatóság volt a legfontosabb. A gyógyszerészek és a lakosság is többek között torokfájás, nem szövődményes húgyúti fertőzés vagy enyhe arcüreggyulladás esetén adna lehetőséget a gyógyszerészeknek arra, hogy vényköteles gyógyszert írhassanak fel.
A pandémia után nehéz volt a brit háziorvosokat elérni, ezért dolgozták ki a gyógyszerészek kompetenciájának a bővítéséről szóló koncepciót, mondta Stephen Thomas, az Egyesült Királyság, főgyógyszerésze a konferencián.
A gyógyszerészek enyhe megbetegedések esetén direkt kezelést nyújthatnak, vényköteles gyógyszert írhatnak fel például torokfájás, fülfájás, ótvar, övsömör, esetleg húgyúti fertőzések esetén.
Egy ehhez hasonló koncepciót szeretnének Magyarországon is megalkotni a gyógyszerész szakma szakértői, a tervek szerint egy pilot projekttel indulnának el 1-2 éven belül, hangzott el a HGYSZ konferenciáján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jó hírt kaptak a túrázók, meghátrált a kormány

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Itt van a szomszédban az ebola, rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe
