Az amerikai Igazságügyi Minisztérium több mint egymillió olyan dokumentumot talált, amelyek potenciálisan Jeffrey Epsteinhez, az elítélt szexuális bűnözőhöz köthetők. Ezek miatt elhalaszthatják a teljes körű nyilvánosságra hozatalt hetekre, amíg a tisztviselők az áldozatok védelme érdekében kitakarják a részleteket – közölte az Igazságügyi Minisztérium információja alapján a Reuters.
Donald Trump elnök kormányzata a napokban elkezdte nyilvánosságra hozni a Trumppal az 1990-es években baráti viszonyban álló férfi bűnügyi nyomozásával kapcsolatos dokumentumokat. A Kongresszus által elfogadott törvény szerit minden iratot december 19-ig nyilvánosságra kellett volna hozni, de az eddigiekben annyi kitakart rész szerepelt, hogy az feldühített néhány republikánust, és nem tett jót a pártot fenyegető botrány eloszlatása érdekében a 2026-os félidős választások előtt.
Egy szerdán, a közösségi médiában megosztott üzenetben az Igazságügyi Minisztérium azt nyilatkozta, hogy az FBI és a manhattani amerikai ügyészség több mint egymillió, potenciálisan Epsteinhez kapcsolódó dokumentumot tárt fel, de nem részletezte, hogy mikor vagy hogyan találták meg a dokumentumokat.
„Ügyvédeink éjjel-nappal dolgoznak az áldozatok védelme érdekében szükséges jogilag előírt kitakarásokat felülvizsgáljuk és elvégezzük, és a lehető leghamarabb nyilvánosságra hozzuk a dokumentumokat” – közölte a minisztérium.
„Az anyag hatalmas mennyisége miatt ez a folyamat eltarthat még néhány hétig”– tették hozzá.
Kinyílt az Epstein-mappa, sokan akarnak most a föld alá bújni
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Több magánrendelő olyan lépésre szánta el magát, amire eddig nem volt példa
Brüsszel jegeli a magyar ügyeket a választásokig – ez most nagyon rossz hír Orbán Viktoréknak
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Ursula von der Leyen átverte Európát?! Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok
Befagy az ország, szibériai hideg közelít
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
A Revolut újabb piacot készül a feje tetejére állítani
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások