Változott a magyarországi megyék egy főre jutó ipari termelés alapján felállított sorrendje. Több évig masszív előnnyel vezetett Győr-Moson-Sopron megye, ám a legfrissebb - 2016-os regionális adatok - szerint már Komárom-Esztergom megye áll az élen.
A listavezető Komárom-Esztergomban tavaly 7,69 millió forint termelési jutott egy lakosra, Győr-Moson-Sopron azonban csak nagyon kevéssel marad el ettől a 7,65 millió forintos eredményével. 2015-ben még jóval nagyobb volt a különbség, akkor Győr-Moson-Sopron 8,1 milliós eredményt ért el, szemben versenytárs megye 6,25 milliójával.
Kapcsolódó
A két éllovas megye fölényét mutatja, hogy 2016-os 2,8 millió forintos egy főre jutó országos átlag közel háromszorosát hozták össze. A leggyengébb eredményt tavaly Baranya megye érte el, ahol az egy főre jutó ipari termelés 1,08 millió forint volt. Ez a lista azonban kizárólag az ipari termelést mutatja, ami nem feltétlenül jelenti, hogy gazdaságilag ne lehetne erős egy-egy megye. Például Budapest, amely számos gazdasági mutatóban a legjobbak egyike, az 1,65 millió forintos egy főre jutó ipari termelésével a gyengébb megyék mezőnyében foglal helyet.
A címlapkép forrás: Audi Hungaria
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Hatalmas a hajsza a felvételizőkért

500 bruttó a kezdőbér, gyors az előrelépés mérnökinformatikus diplomával

Csorba Dániel ingatlanszakértő: 2025-ben nőhet az ingatlanpiac, de 2026-tól nagyon félnek

Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó

Ennyit keresnek az állatorvosok – videó

Hiába a fellendülés, Kína visszavonulót fújt a tiszta energia támogatásában

500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése

Új szemszögből mérték, hogy mennyi alkoholista lehet hazánkban

Hihetetlenül gyors az elhelyezkedés erdőmérnöki diplomával
