Több szempontból is fontos gyorsforgalmi kapcsolat épül a magyar-osztrák határ közelében: az M85-ös út Sopront köti be a sztrádahálózatba, másfelől, forgalmat vehet majd át az M1-esről. Az M85-ös gyorsforgalmi út kétszer két sávon, 110 kilométeres sebességre engedélyezve Csorna és Sopron között létesül, a várost elérő szakaszok kivitelezésének a határideje az év vége - idézi lapszemléjében az MTI.
Az 57 kilométeres gyorsforgalmi utat négy szakaszban építik, közülük a Csorna és a Fertőd-Endrédmajor közötti 20,05, a Fertőd-Endrédmajor és Nagylózs közötti 15,6, illetve a Nagylózs és Sopron-kelet közötti 15,4 kilométeres szakaszok révén jutnak majd el a járművek a nyugat-magyarországi városba. A negyedik szakasz Sopron-kelet és Fertőrákos között, 6,4 kilométeren kerüli meg Sopront és éri el az országhatárt.
Kapcsolódó
Utóbbi tartalmaz egy alagutat is, amelynek megépítését a napokban kezdték meg. Az M85 soproni elkerülőjére, amelynek része a bécsi-dombi alagút, a beruházó NIF 2018-ban írt ki nyílt közbeszerzési eljárást, és 2024 közepére készülhet el. Először a bal oldali, majd a jobb oldali járatot alakítják ki. Az áttörés a tervek szerint egy-egy évet fog igénybe venni. A bányászati munkákat az alagút szigetelése és belső vasbeton szerkezetének megépítése követi majd.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Újjászületik az M7-es, leesik az állunk az új hídtól

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

ÉLŐ: "Szenvedés nélkül nincs győzelem" - Orbán Viktor a CPAC-en!

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál
