"A járvány negyedik hulláma november végén és december elején tetőzhet, de sokan azt mondják, hogy egy-két héten belül is bekövetkezhet, ezért mindenkinek javasoljuk az oltás felvételét" - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón a mai koronavírus adatok kapcsán.
Csütörtökre virradóra ugyanis 10767 új fertőzöttet azonosítottak. Elhunyt 131 beteg, kórházban közel hatezer embert ápolnak. Az elvégzett tesztek 23,99 százaléka igazolta a vírus jelenlétét, azaz majdnem minden negyedik teszt pozitív volt.
Gulyás elmondta, zárt térben ismételten kötelező lesz a maszkhasználat és továbbra is védettségi igazolvánnyal lehet látogatni az 500 főnél nagyobb rendezvényeket. Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a harmadik oltás, az államigazgatási szerveknél is tervben van ennek a bevezetése.
"Szombat az első nap, amikor kötelező lesz ismét a maszkhasználat. Az iskolákban az igazgatók dönthetnek a maszkviselési kötelezettségről" - tette hozzá Gulyás. Újságírói kérdésre elmondta, még nem tervezik védettségi igazolványhoz kötni az étteremlátogatást.
Betartották a kutak a szabályokat
A benzinárak kapcsán Gulyás elmondta, hogy a hatóságok nem találtak olyan benzinkutat, amely ne tartotta volna be a 480 forintos plafont. A jövőben azonban nem csak az árváltozást, hanem a benzin és a gázolaj minőségét is folyamatosan vizsgálják majd.
Az ársapka bevezetését és a pénzügyőri razziák elindítását azzal indokolta a kabinet, hogy az üzemanyagok ára a gazdaság működésére, és általánosságban az árakra is hatással van.
A pénzügyőrökre komoly és fontos feladat hárul, hiszen a legfrissebb vámhivatali adat alapján 1600 településen 2016 benzinkút üzemel.
A KKV-k rezsicsökkentése
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy azok a kisvállalkozók, akik legfeljebb 10 főt foglalkoztatnak és 4 milliárd forintnál kisebb a bevételük, beléphetnek az egyetemes szolgálatói körbe.
Ez azt jelenti, hogy a kkv-k is a rezsicsökkentett árat fogják fizetni - elősegítve ezzel a hónapok óta növekvő, és 9 éve nem tapasztalt infláció enyhülését.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba