A Gránit Bank 2023-ban több mint 1 200 milliárd forint mérlegfőösszeggel, egyedileg 19 milliárd forintos, konszolidált szinten 21,6 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az évet,
ezzel pedig ma már a nyolcadik legnagyobb univerzális bank.
A bank tulajdonosai az adózott eredményt teljes egészében visszaforgatták, amelynek következtében a bank saját tőkéje konszolidált szinten megközelíti a 80 milliárd forintot. A közgyűlés megerősítette a bank igazgatósági és a felügyelő bizottsági tagjainak mandátumát is, azaz a bank vezető testületei változatlan összetételben dolgoznak tovább, ami a jegybank hozzájárulását követően válik hatályossá.
A bank az elmúlt év során is számos piacvezető innovációt vezetett be, többek között a Fair Payt, amely az öt másodpercen belül megvalósított fizetési kérelmen alapul, illetve a piaci középárfolyamon történő devizaváltást, az azonnali devizaszámla-nyitással, devizakártya igényléssel egybekötve, illetve az öt percen belül megvalósuló szelfis számlanyitást.
Egyre több az ügyfél
A Gránit Bank 2023-ban is szektorátlagot meghaladó mértékben növekedett minden üzleti célszegmensében, jelenleg közel 190 000 ügyfélszámlát vezet. Az MNB nyilvántartása szerinti összes új lakossági számla több mint 18 százalékát a Gránit Banknál nyitották 2023-ban.
Tavaly a banknál a lakossági hitelek 22 százalékkal bővültek, amely tízszerese a piac 2,3 százalékos bővülésének, míg a lakossági betétek 9,1 százalékkal gyarapodtak, szemben a piacon mért 6,2 százalékos csökkenéssel. A vállalati hitelezés – beleértve a növekedési kötvényprogramot – 6,7 százalékkal nőtt, meghaladva a piac 5 százalékos bővülését.
Így zártak
Az üzleti teljesítmény és a piacvezető innovációk együttesen hozzájárultak a kimagasló eredményekhez, 2023-ban a Gránit Bank 25 százalékkal növelte mérlegfőösszegét az azt megelőző évhez képest, amely így meghaladta az 1 200 milliárd forintot – a jegybank definíciója szerint – ezzel immár nagybanknak számít. A bank egyedi adózott eredménye meghaladta a 19 milliárd forintot, míg csoportszinten 21,6 milliárd forintot ért el tavaly. Az adózás utáni eredmény eredménytartalékba helyezése révén a bank saját tőkéje konszolidált szinten megközelítette a 80 milliárd forintot.
A tervezettet is meghaladó eredmény a bank növekvő üzleti aktivitásának és a rendkívül alacsony költségszintnek köszönhető: a költség/mérlegfőösszeg mutató 1,1 százalékos mértéke fele a bankszektor 2,2 százalékos átlagának és a 34,5 százalékos költség/bevétel mutató is közel 10 százlékponttal jobb a szektorszintű értéknél. A hatékony működés közel 100 százalékban kiváló minőségű portfolió mellett valósult meg, a nem teljesítő hitelek aránya, azaz az NPL ráta 0,02 százalék volt, szemben a bankszektor 2,9 százalékos átlagos értékével.
„A Gránit Bank ma már bankcsoport, a Gránit Alapkezelővel és az Equilorral a mindennapi pénzügyek minden szegmensében kiváló minőségű szolgáltatást nyújtunk, a kezelt vagyon nagysága csoportszinten meghaladta a 2 500 milliárd forintot 2023-ban” – emelte ki Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a 2023 évi dinamikus növekedés kapcsán.
Kiemelte: a fenntartható és profitábilis növekedésre fókuszálunk, és arra törekszünk, hogy az ügyfeleinket gyorsan, egyszerűen, magas ügyfélélmény mellett, versenyképes áron tudjuk kiszolgálni, úgy, hogy a részvényesi érték folyamatosan növekedjen és a bank megőrizze innovációs versenyelőnyét.
Hegedüs Éva szerint a 2024. évi első négyhavi adatok is kedvezőek, jobbak a tervezetthez képest: egyedi szinten a bank adó előtti eredménye meghaladta a 6,5 milliárd forintot.
A Gránit Bank mérlegfőösszege 2024 áprilisának végére megközelítette az 1 400 milliárd forintot és négy hónap alatt csaknem 30 ezer új lakossági számla nyílt.
Az idei innovációkról Hegedüs Éva elmondta, hogy miután a lakásbiztosítás-váltási kampányra fejlesztett mobilos (és netes) lakásbiztosítás kalkulátor beváltotta az elvárásokat és összesen több mint 14 ezer kalkuláció történt, további – ügyféligényekre szabott – funkciók költöznek majd az appba. A csoportszinergiákra alapozva a befektetési szolgáltatások terén érkezik majd a bank egy a tervek szerint piacvezető újdonsággal és tovább bővül az idén a bank lakossági kártyapalettája is, többek között hitelkártyával.
A bank tovább haladt 2023-ban az univerzális nagybankká válás útján, miután lezárta a Diófa Alapkezelő megvásárlását, amely immár Gránit Alapkezelő néven működik, 2024-ben pedig tovább bővül a bankcsoport – a De Lage Landen International B.V. magyarországi lízingcégeinek már bejelentett akvizíciójával, amelynek lezárásához az MNB engedélyére van szükség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)