A magyar kormány számtalan esetben kompromisszumot kötött az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal - mondta Giró-Szász András. Az Európai Központi Bank (ECB) két héttel ezelőtti felvetéseire a magyar kormány és az országgyűlés az első munkanapon reagált azzal, hogy elnapolta a jegybanktörvény szavazását. Az ECB 2004 óta a Gyurcsány- és a Bajnai-kormánynak is ugyanezeket a téziseket kifejtette már. Ennek ellenére sem akkor, sem a 2009-es hitellehíváskor ez az IMF-nek nem volt fontos és problémás - fejtette ki a kormányszóvivő az InfoRádióban.

A nemzetgazdasági miniszter, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter és a Fidesz frakcióvezetője is világossá tette, hogy a nyári szünet előtt módosítják a jegybank-törvényt. A tárgyalási folyamat részének nevezte azt, hogy a tárgyalófelek megállapodjanak abban, mi fogadható el, és mi nem. Ugyanakkor hangsúlyozta: a tárgyalásoknak a tárgyalóasztal mellett kell végbemennie és nem előfeltételek útján.

A magyar kormány mindenben kompromisszumkész, egyedül a nemzeti szuverenitást nem hagyja korlátozni, és nem hagyja felrúgni a nemzetstratégiai érdekeket - hangsúlyozta Giró-Szász András.

Nem elbocsátás, hanem fluktuáció

Az, hogy 2015-től kevesebb pedagógusra lesz szükség, nem elbocsátásokat jelent, csupán a természetes fluktuációt nem fogják pótolni - mondta a kormányszóvivő, hozzátette: a magyar államnak nem érdeke a csökkenő gyermekszámhoz a szükségesnél nagyságrendileg több pedagógust alkalmazni.

A pedagógus szakszervezetek a köznevelési törvény életbelépése előtt még egyeztetéseket kérnek a kormánytól. A kormányszóvivő hangsúlyozta: a szaktárcák folyamatosan végzik az egyeztetéseket az érintett szervezetekkel. Kiemelte azonban, hogy számtalan helyen tévesen jelent meg a sajtóban, hogy a 2015-ig felvázolt közoktatási stratégia mekkora pedagógus-elbocsátással számol.

Giró-Szász András szerint ugyanis a stratégia úgy követi a csökkenő gyermeklétszámot, hogy az évente 2500-3000 pályaelhagyó és nyugdíjba vonuló pedagógust nem pótolja újakkal. A magyar államnak nem érdeke a csökkenő gyermekszámhoz a szükségesnél nagyságrendileg több pedagógust alkalmazni.