Minden tőlünk telhetőt megteszünk, biztos, hogy nem rajtunk fog múlni a megállapodás az EU-val mondta Szííjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a France24-nak adot tinterjújában. A France24 hírcsatorna annak kapcsán készített hosszabb interjút a magyar külügyminiszterrel, hogy végső szakszába léptek az uniós forrásokról szóló tárgyalások a felek között.
A kommentátor az interjút felvezető szövegében úgy fogalmazott, hogy mintegy 13 milliárd eurónyi, Magyarországnak szánt pénz forog kockán. Ezt addig blokkolja Brüsszel, amíg nem lát elmozdulást a magyarországi jogállamisági kérdésekben – erről is beszélt Szíjjártó Péter. A külügyminiszter Facebook oldalán is megosztott videóban azt hangsúlyozta, hogy "nem először vagyunk ilyen helyzetben Brüsszellel. Azokban az időkben, amikor Barroso úr volt az Európai Bizottság elnöke, az eljárás nagyon igazságos volt, ugyanis jogi alapon állt", majd hozzátette: "most nem ez a helyzet".
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön