A gyermeküket egyedül nevelő szülők segítésére 500 millió forintos állami támogatással, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány közreműködésével nyílik meg az év második felében az Egyszülős Központ, amely a szolgáltatásait az érintettek javaslatait figyelembe véve alakítja ki - közölte az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány az MTI-vel. A központ áprilisban elindította online szolgáltatásait: jogi, pszichológiai tanácsadást és mediációs segítséget. Az ingyenes szolgáltatások az alapítvány honlapján keresztül érhetők el.
Ma Magyarországon mintegy 300 ezer családból hiányzik az egyik szülő és ezek a családok több mint félmillió gyereket nevelnek. A 2005-ben létrejött alapítvány célja, hogy ezek a családok segítséget kapjanak mindennapi nehézségeik megoldásában.
A szolgáltatások indítására rendezett Kóstolj bele az Egyszülős Központba! című vasárnapi programon az alapítvány beszámolója szerint Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára a központ létrehozásához nyújtott 500 millió forintos állami támogatásról szólva azt mondta: "Évek óta azon dolgozunk, hogy Magyarország családbarát ország legyen." Sokszínű a magyar társadalom, sokféle család létezik, és a kormányzat abban kíván segíteni, hogy létesüljön egy olyan központ, ahol a hasonló sorsú emberek megbeszélhetik gondjaikat - tette hozzá Beneda.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat