Az elmúlt 10 évben a korhoz köthető adókedvezményekre többször is akadt példa a jövedelemadó rendszerben és az sem az első alkalom, hogy a 25 év alattiak adókedvezményben részesülnek.
A 25 év alatti munkavállalókat foglalkoztató munkaadók például 2018. december 31-ig szociális hozzájárulási adó (szocho) kedvezményt kaptak, ami legfeljebb havi 100 ezer forint adóalapcsökkentést jelentett, azaz ennek a szochóját nem kellett a foglalkoztatónak befizetnie az államkasszába - emlékeztet a Niveus adótanácsadó cég. A fiatal munkavállalók szocho-kedvezményét azonban - több más kedvezménnyel együtt - 2019-ben eltörölték azzal, hogy a pályakezdő fiatalok után még átmenetileg érvényesíthető volt a korábban kapott kedvezmény.
Az adótanácsadó azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy ebből az szja-mentességből egyelőre még csak a bevezetés ténye ismert és az igazán érdekes dolgok - mint mindig - a részletekből derülhetnek ki. Ami viszont biztos, hogy a KSH legfrissebb statisztikái szerint 2020. III. negyedévében összesen körülbelül 280 ezer 25 év alatti fiatal dolgozott, azaz őket érintheti az szja-mentesség.
Mire vonatkozhat a kedvezmény?
Ezzel kapcsolatban az egyik fontos kérdés az, hogy általános szja-mentességről beszélünk, vagy egyes jövedelemtípusokra fog vonatkozni a mentesség, ahogy például a négy vagy több gyermekes anyák szja-kedvezménye működik - jegyezte meg Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere. A szakember úgy véli, ez utóbbi irányt fogja most is választani a jogalkotó. A négy- vagy többgyerekes nők szja-kedvezménye ugyanis 'csak' a bér- és bérjellegű jövedelmekre vonatkozik, az osztalékból vagy ingatlanbérbeadásból származó jövedelem után nekik is fizetniük kell szja-t - mutat rá a szakember.
A szakember ugyanakkor rámutatott, hogy azért is a négy- vagy többgyerekes anyáknál alkalmazott adókedvezmény lenne a célszerűbb, mert így a fiataloknak a munkával megszerzett jövedelmük (így különösen az iskolaszövetkezeten keresztül kapott jövedelem) lenne adómentes, míg egy általános adómentesség nagyon sok visszaélésre adna lehetőséget (például, ha egy családi cég a gyerek(ek) nevén lenne, akkor a család adómentesen jutna osztalékhoz). Emiatt a Niveus szakértője azt tartja valószínűbbnek, hogy a 25 év alattiak bér(jellegű) jövedelmére lesz alkalmazandó az szja-kedvezmény, ami lényegében meg fog egyezni a szocho-kedvezmény alapjával.
Miért nem szocho-kedvezmény?
Lényeges különbség azonban, hogy míg a szocho-kedvezmény a munkáltatók terheit csökkentette, addig az szja-kedvezmény a kézhez kapott nettó bért emeli meg, vagyis változatlan bruttó bér mellett az szja-kedvezmény a munkavállalónak jó, a szocho pedig a munkáltatónak. Emiatt viszont felmerülhet a kérdés a szakértők szerint, hogy miért nem a korábban is alkalmazott szocho-kedvezmény visszavezetése mellett döntött a kormány.
Erre az egyik lehetséges válasz az lehet, hogy a szocho mértéke az elmúlt években közel a felére csökkent, ezért lehet, hogy a jogalkotó szerint további kedvezmény nem indokolt. Azt is elképzelhetőnek tartják a Niveus szakértői, hogy ezzel a döntéssel az iskolaszövetkezeti foglalkoztatást támogatná a kormány, márpedig az iskolaszövetkezetek eleve nem fizetnek szochót a kifizetett munkabér után.
Az is lehetséges, hogy mivel a szocho-kedvezmény a fiatalok 'hagyományos', azaz nem iskola melletti foglalkoztatását segíthetné elő, a kormány úgy döntött, nincs szükség további munkahely-teremtésre e tekintetben. Erre cáfol rá ugyanakkor a KSH 2020. I. félévére vonatkozó statisztikája: a 15-24 évesek munkanélküliségi rátája az átlagnál lényegesen magasabb, 14,7 százalék volt, a körükben a munkanélküliek száma 40 ezer főre nőtt, munkanélküliségi rátájuk az év első felében 13 százalék volt, ami 2,1 százalékpontos növekedést jelentett az előző évhez képest. A munkanélküliek egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)