Az OVB szerdai ülésén vette napirendre az Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza országos népi kezdeményezését. A testületnek az összegyűjtött közel 1200 aláírás érvényességének az ellenőrzéséről kellett volna döntenie, de az Országos Választási Iroda (OVI) munkatársai azt jelezték az OVB-nek, hogy több aláírásgyűjtő ív nem egyezik meg az eredeti, hitelesített ívvel.
Aláírásokat ugyanis csak az OVI által hitelesített dokumentumon, illetve annak másolatain lehet gyűjteni, a leadottak között azonban több is van, melyen az úgynevezett hitelesítési záradék (az OVI munkatársának kézírásos feljegyzése) jól láthatóan "elcsúszott" az eredetihez képest.
Az OVB szerint a történtek felvetik a közokirat-hamisítás gyanúját, ezért úgy határoztak, hogy (a két napos jogorvoslati idő lejárta után) feljelentést tesznek az ügyben. A testület arról is határozott, hogy nem rendeli el az aláírások ellenőrzését, ez pedig azt jelenti, hogy várhatóan nem kerül az Országgyűlés elé a kezdeményezés.
Az egyesület július 1-je óta gyűjthetett aláírásokat; ezer érvényes aláírás esetén az Országgyűlésnek napirendre kellett volna venni a kezdeményezést, és dönteni arról, elismeri-e egyházként az egyesületet. A parlamentet az érvényes kezdeményezés csak a napirendre vételre kötelezi, ám arra már nem, hogy hivatalos egyházi státuszt adjon a szervezetnek.
Országos népi kezdeményezéseknél általában 50 ezer érvényes aláírásra van szükség egy kérdés parlamenti napirendre vételéhez, ám az egyházakról szóló 2011-es törvény a szervezetek egyházkénti elismerésének kezdeményezéséhez csak ezer érvényes aláírást ír elő.
Legolvasottabb
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit